3p

Egyetlen megmaradt cégét fejlesztgeti idén Simicska Lajos.

A nagy összeomlás során mindössze egyetlen cégéről nem mondott le Simicska Lajos és nem is adta azt át üzlettársának, Nyerges Zsoltnak, a Hárskúti Mezőgazdasági Zrt.-t. A cég juh- és kecsketenyésztéssel foglalkozik, ugyanakkor egy hárskúti vendégház működtetéséért is felelős. Az épület korábban hárskúti Ökoházként jelent meg a sajtóban, mely a megújuló energiaforrások alkalmazását volt hivatott bemutatni. Mára az épület egy 6 szobás vendégházzá vált, ahol egyebek mellett vadászati programokat is kínálnak az odalátogatóknak, akik akár a Zrt. lovardájában is kikapcsolódhatnak.

A Zrt. idén jelentősebb tőkeinjekciót kapott. A cégnyilvántartás szerint 2019. február elsején jegyezték be a jegyzett tőke január 8-án végrehajtott emelését. Így a cég 207 millió forintos tőkével rendelkezik a korábbi 147 millió forint után.

Fotó: Faunus Vendégház
Fotó: Faunus Vendégház

Bár első gondolatként felmerülhetne, hogy a saját tőke rendezése miatt volt szükség a tőkeemelésre, ám a 2017-es beszámolóban semmi erre utaló jel nincsen. Ez a lépés abban az esetben indokolt, ha a cég saját tőkéje a jegyzett tőke fele alá csökken, netán két egymást követő évben negatív tartományban mozog. Ilyenről azonban szó sincs a Zrt. esetében. Ugyan az elmúlt néhány évben folyamatosan apadt a cég saját tőkéje, 2013 és 2017 között 473 millióról 215-re csökkent, ez egyik tőkerendezést igénylő kitételnek sem felel meg. Nagyobb a jegyzett tőkénél és nem is negatív.

Igaz, a cégnek 1,2 milliárd forintos, folyamatosan emelkedő kötelezettsége is van, ráadásul 2013 óta minden évben csak veszteséget termelt, ami magyarázza a rendre apadó saját tőkét is. A G7 feltételezése szerint mivel a pénzügyi adatok nem támasztják alá, ezért sokkal inkább érzelmi alapokon nyugvó döntés volt a cég megtartása, mint gazdasági lépés.

A Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. nem volt jelentős Simicska-cég, a hvg.hu korábbi számításai szerint mintegy 200 hektáron gazdálkodik, amelynek körülbelül negyede erdő. Mezőgazdasági tevékenységéből fakadóan az uniós pénzekből is csurran-cseppent valami Simicskáéknak. 2016 és 2018 között összesen 71,8 millió forint támogatás érkezett hozzájuk Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések, agrár-környezetgazdálkodási kifzietés, ökológiai gazdálkodás fenntartása, valamint védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának megőrzése jogcímeken.



Jöjjön el a 2019-es év egyik legizgalmasabb KKV-eseményére! Több mint 50 előadó és panelbeszélgetés-résztvevő 5 szekcióban! Hogyan tudják kihasználni a magyar KKV-k a digitalizációban rejlő lehetőségeket, és miből tudják ezt finanszírozni? A geopolitikai kihívások, a Brexit és a kereskedelmi háború tükrében mi vár a magyar KKV-kra?
Néhány név az előadók közül: MAGYAR LEVENTE - Külgazdasági és Külügyminisztérium, miniszterhelyettes - JAKAB LÁSZLÓ - Innovációs és Technológiai Minisztérium, miniszteri főtanácsadó - FÁBIÁN GERGELY - Magyar Nemzeti Bank, igazgató - WOLF LÁSZLÓ - OTP Bank, vezérigazgató-helyettes - JELASITY RADOVAN - Erste Bank, vezérigazgató - BALOG ÁDÁM - MKB Bank, elnök-vezérigazgató - HEGEDÜS ÉVA - Gránit Bank, elnök-vezérigazgató - BÚZA ÉVA - Garantiqa, vezérigazgató - RASKÓ GYÖRGY - agrárközgazdász - SALGÓ ANDRÁS - BMW Group Magyarország - FERNBACH ZOLTÁN - Mercedes-Benz Hungária Kft., Hálózatfejlesztési és tréning igazgató - LAUFER TAMÁS - IVSZ, elnök
*/

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!