Magyarországon három ilyen hagyományos mobilszolgáltató működik (T-Mobile, Pannon, Vodafone), egy negyedik megjelenésének sok esélyét látják a szakértők - egyrészt a frekvenciasáv-korlátok, másrészt a hálózatépítés hatalmas költségei miatt. (Lapunknak egyébként nemrég a Pantel stratégiai igazgatója azt mondta, hogy jövőre a cégnek lesz mobilszolgáltatása, akár úgy is, hogy egy korábban használt frekvenciasávot, a 450 Megahertzes tartományt veszik ehhez igénybe.)
A közel 100 százalékos telítettségű piac viszont - ahol a felmérések szerint a családok költségvetéséből havi 18 ezer forint jut mobiltelefonra - még vonzó lehet a kisebb költségű virtuális szolgáltatóknak is.
A potenciális virtuális szolgáltatók jöhetnek a távközlésből. Ilyen irányú szándékát jelezte már a UPC, és a Pantel tulajdonosa, a HTCC csoport is.
A UPC néhány nyugat-európai országban, például Svájcban és Hollandiában már meg is jelent virtuális szolgáltatóként, Magyarországon azonban a cég szerint még nem tart ott a mobilpiac, hogy jövedelmező legyen egy ilyen üzlet. Az Invitelt a közelmúltban felvásárló HTCC-nél pedig a következő hónapokban inkább a fúziós feladatok kötik le az energiákat.
A Világgazdqaságnak most a Synergon is bejelentette, hogy gondolkodik virtuális mobilszolgáltatás beindításán. A cég vezérigazgatója, Lazarovits Márk a lapnak elmondta, hogy konkrét tárgyalásokat még nem folytatnak egyetlen hagyományos szolgáltatóval sem.