"Átvilágítottuk a szervezeti felépítést, számos meglepő, nehézkes gyakorlattal találkoztunk, ezeket sorra meg kell szüntetni. De a belső átszervezést csak a szakszervezetekkel egyeztetve hajtjuk végre" - tette hozzá.
Antal Attila szerint a BKV-t olyan korszerű közlekedési céggé kell formálni, amely színvonalas szolgáltatást nyújt. Bár szíve szerint a mostani szolgáltatást is utasbarátnak nevezné, hiszen - mint mondta - a külföldiek el sem tudják képzelni, hogy néhány külföldi szolgáltatóhoz képest a BKV mennyivel többet és jobbat nyújt.
"Az új Combino villamosoknak egyszerűen csodájára járnak a külföldiek, de ami ennél is fontosabb: Budapesten nincs lefedetlen terület, nincs olyan távoli pont, ahová ne lehetne tömegközlekedéssel eljutni, még hétvégén is. Ez utóbbi például számos külföldi országokban elképzelhetetlen" - jelezte a BKV új vezére.
Igazságosabb díjrendszert terveznek
A tarifarendszer átdolgozását illetően közölte, hogy a mostaninál igazságosabb díjrendszer kidolgozását megkezdték, egyelőre azonban nincs határozott válasz arra a kérdésre, hogy mi mikor mennyivel lesz drágább, vagy drágább lesz-e egyáltalán. Úgy vélte, hogy az Elektra elnevezésű csipkártyarendszer jó elképzelésnek tűnik, de vannak más ötletek is arra, hogy a szolgáltatásért az utasok igazságosan, arányosan fizessenek.
A bliccelés megszüntetése végett a BKV ellenőrei a napokban "megszállták" a metrókat, és ez mostantól rendszeres lesz - tájékoztatott Antal Attila. A társaság évente 1,4 milliárd utast szállít, 30 százalékát ingyen. Ez évente csaknem tízmilliárd forint bevételkiesés. Az új vezér szerint ez is az utasbarát szolgáltatás egyik eleme. Akinek van jegye, nem veszi zaklatásnak, ha fel kell mutatnia az ellenőrnek. A notórius bliccelő viszont választhat: fizet, vagy nem utazik - áll a Népszabadság cikkében.