2p

A munkaerőpiaci helyzet javítását, különösképpen a tartós munkanélküliség, illetve a fiatalok körében tapasztalt magas munkanélküliségi ráta elleni küzdelem fontosságát hangsúlyozta Andor László EU-biztos kedden Brüsszelben.

Az idei uniós gazdaságirányítási teendőket taglalta az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén rendezett vitában a foglalkoztatási, szociálpolitikai és társadalmi befogadási kérdésekben illetékes magyar EU-biztos. Hangsúlyozta: a tagállamoknak ajánlatos éberen figyelniük a munkabérek és a különösen a minimálbér szintjének alakulását, annak érdekében, hogy helyes egyensúlyt lehessen kialakítani a munkahelyteremtés követelménye és a jövedelmezőség szempontja között.

A vitában Őry Csaba fideszes EP-képviselő kiábrándítónak nevezte a jelenlegi európai állapotokat. Mint mondta, a szociális helyzet folyamatosan romlik, a munkanélküliség pedig folyamatosan növekedik. A 27 EU-tagország közül tavaly csak hétben javult a foglalkoztatási helyzet, húszban romlott. A képviselő hiányolta az érdemi munkahelyteremtési terveket, a munkát terhelő adók csökkentését, a feketemunka visszaszorítását, a bérmeghatározási rendszerek korszerűsítését.

A szocialista Tabajdi Csaba úgy fogalmazott, hogy "több tagállamban, így Magyarországon elértük a lakosság tűrőképességének határát". Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon már második alkalommal indult Budapestre "éhségmenet", több hátrányos helyzetű térségből. Az MSZP EP-delegációjának vezetője arról beszélt, hogy a magyar kormány folytatja a megszorításokat, forrást von ki a felsőoktatásból és az egészségügyből, kilátástalan helyzetbe hozza a szerény jövedelműeket. Adatai szerint "az elhibázott gazdaságpolitika következtében mostanra több mint félmillió, többségében fiatal magyar vállal munkát külföldön".

A jobbikos Morvai Krisztina a munkapiaci rugalmasság - Andor László által is szorgalmazott - követelményével kapcsolatban fejtette ki gondolatait. Szerinte a munkaerőpiaci rugalmasság az Európai Unió és a multinacionális cégek szótárában a munkavállalók teljes munkajogi jogfosztottságát jelenti.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!