5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Javulóban a számlafizetési fegyelem, mivel mind a fizetési határidők, mind pedig a fizetési késedelmek csökkentek 2013 harmadik negyedévében. Ezzel párhuzamosan kevesebb lett a működő cégek száma is, igaz mindössze 120 ezer foglalkoztat legalább 1 főt, és éri el a bevétele az éves 20 millió forintot.

Történelmi fordulópont történt a magyar cégek számában mivel 2013 július elsejéhez képest több mint kétezerrel kevesebb cég működött hazánkban 2013. október 1-jén, áll a Bisnode döntéstámogató üzleti információszolgáltató elemzésében. A jelenlegi több mint 560 ezres cégszám még így is több mint ötezerrel magasabb, mint egy évvel korábban. A korábbi Bisnode elemzésekben már előrevetített trend beigazolódni látszik, miszerint az évek óta jellemző cégszám növekedés megállt. Egy év alatt kevesebb, mint 1 százalékkal nőtt a vállalkozások száma.

A kft. alapításhoz szükséges 3 millió forintos tőke ismételt bevezetése biztosan további cégszám csökkenést fog eredményezni, ráadásul az adótartozásokat maguk után hagyó cégvezetők sem alapíthatnak új céget a szabályozás szerint. Ezek következtében egyre kevesebb vállalkozással kell számolnunk majd, ami nem feltétlenül probléma. Keleti József a Bisnode Csoport Country Managere elmondta, hogy a ténylegesen társas vállalkozásként működő, hitelezhető cégek köre ma Magyarországon 100 ezer alatt van, a többi cég vagy kényszerből jött létre, vagy projektre alakult, vagy nincs alkalmazottja, vagy nem sikerült olyan tevékenységet folytatnia, amiből fenntartható méretet és árbevételt képes elérni, és akkor még nem is beszéltünk a különböző gazdasági trükkök miatt létrehozott vállalkozásokról. Pont a fenti okok miatt indult el Magyarországon is a Bisnode tanúsítvány, mely segít a vállalkozásoknak, hogy megmutathassák a piacnak stabilitásukat, illetve azt, hogy kiemelkedjenek a többi vállalkozás közül. Ennek fontosságát egyre több vállalkozás felismeri és használja a skandináv múlttal rendelkező Bisnode tanúsítványt megbízhatósága jelzésére.

2013 harmadik negyedévében közel 7500 új vállalkozás alakult, ami 3 százalékkal több, mint 2012 azonos időszakában. A kiskereskedelemben, a kommunális szolgáltatás terén és a szolgáltató szektorban jóval az átlag fölött nőtt a cégek száma, viszont néhány iparág már erőteljes csökkenésnek indult. A papíriparban, a bútorgyártás terén, a textiliparban lényegesen kevesebb vállalkozás működik most, mint 2012 harmadik negyedévében.

A működő vállalkozások száma a legtöbb megyében éves viszonylatban még nőtt, de vannak kivételek, így például Komárom-Esztergom megyében már több mint 2,5 százalékkal csökkent a működő cégek száma. Ezen kívül Baranya, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala megyében működött kevesebb vállalkozás a tavalyi év harmadik negyedév végi számaihoz képest. A legnagyobb, 2,5 százalékot meghaladó cégszám növekedést Csongrád megye könyvelhette el.

Fizetési határidők, fizetési késedelmek

Az átlagos fizetési határidő Magyarországon 28,5 nap volt 2013 harmadik negyedévében, ami valamivel kevesebb, mint 2012 azonos időszakában, akkor ugyanis 31 nap volt a jellemző.  Vannak azonban olyan szektorok, ahol a határidő jóval meghaladja az átlagot. A papíriparban, az építőiparban és a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása területén 40 nap körüli vagy negyven napot meghaladó határidő a jellemző. Viszont 2012 harmadik negyedéhez képest ezekben a szektorokban is csökkent az átlagos fizetési határidő. Feltehetőleg a határidők csökkenésére az új törvényi szabályozásnak is hatása volt, mivel már megfelelő indoklás hiányában megtámadható a 30, indokolt esetben a 60 napnál nagyobb fizetési határidő.

Jó hír, hogy 2013 harmadik negyedévében a fizetési késedelmek is 23 napra csökkentek, míg 2012 harmadik negyedében 27 napos késés volt átlagosan jellemző. A 23 nap azonban még így is meglehetősen magas, mivel átlagosan így is 51,5 napig tart, míg egy cég hozzájut a pénzéhez, amennyiben megrendelője késik a fizetéssel.

Magas számlafizetési késedelmekkel kell számolni az oktatás, a humán-egészségügy, az információ és kommunikáció, a pénzügyi szolgáltatás és az ingatlanügyletek területén. Az építőiparra korábban jellemző magas fizetési késedelem jelentősen csökkent 2013 harmadik negyedévére 2012 azonos időszakához képest, valamint a gazdasági helyzet által erősen érintett gépjármű kereskedelem is jobb eredményeket produkált, és 21 napos átlagos késedelmét 17 napra mérsékelte.

A legmagasabb számlafizetési késedelem a Somogy megyében tevékenykedő cégekre jellemző, míg a főváros és Pest megye vállalkozásai is átlag felett késnek, amennyiben nem tudják időben kiegyenlíteni tartozásaikat. Jelenleg Vas és Zala megye cégei fizetnek a legkisebb csúszásokkal, a legalacsonyabb fizetési határidőket pedig Tolna megye cégei kapják.. Keleti József, a Bisnode Csoport Country Managere elmondta, hogy kiemelkedően fontos egy cég adatainak, eredményeinek, teljesítményének ellenőrzése mellett a fizetési szokások ellenőrzése is, mivel így kaphatunk valós és aktuális képet egy cég stabilitásáról. Amennyiben kiderül, hogy egy vállalkozás általában nagy késéssel fizet partnereinek, valamint több extrém (60 vagy 90 napos) késés is jellemző rá, mindenképpen érdemes behúzni a féket, és előrefizetést vagy biztosítékot kérni tőle.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!