3p

A gázpiac új modelljének bevezetése 2008. július elsejével várható, hat hónappal a villamosenergia-piac teljes liberalizációját követően - mondta el Zarándy Tamás, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium osztályvezetője kedden, az Institute for International Research (IIR) által szervezett GasCon szakmai konferencián Budapesten.

A villamosenergia-piac 2007. július elsejével megnyílik, mert addig a parlament jóváhagyja az új villamos energia törvény tervezetét, és az részlegesen hatályba is lép. A teljes liberalizáció ténylegesen 2008. január 1-jétől valósul meg. Ezt követően 3-6 hónapon belül, a jövő év közepén nyílhat meg a gázpiac, mert azt érdemes a fűtési szezon utánra időzíteni - magyarázta az osztályvezető.

Önszabályozó piacot ígérnek

Zarándy Tamás szerint Magyarország az európai uniós elvárásoknak megfelelt azzal, hogy a villamos energia- és a gázpiac teljes liberalizációját törvényben 2007. július 1-jétől határozta meg. Új gázipari törvényre van szükség, de a jövőben csak zavarok esetén kell beavatkozni a piac működésébe, egyébként az önszabályozó lesz.

A szakember az önszabályozás példái között a profil-alapú elszámolás kialakítását említette. Ez a kereskedők megállapodásán múlik, és a szabadpiacra lépő kisfogyasztó számára elkerülhetővé tenné, hogy megvásárolja a drága mérőberendezést.

A Gázszolgáltatók Egyesülésének igazgatója, Molnár Gábor ez az elszámolási módszer június végére elkészül. Az adatokat 2006 tavasza óta gyűjtik. Balázs István, a Magyar Energia Hivatal (MEH) osztályvezetője a tanácskozáson az új modellt ismertetve emlékeztetett arra, hogy az európai uniós direktíva szerint az áramellátás alanyi jogon jár, a földgázellátást pedig azok számára kell biztosítani, akikhez a gázvezetéket már kiépítették.

Balázs István a szabadpiacra ki nem lépő fogyasztókat ellátó egyetemes szolgáltatási (ESZ) csomagról elmondta: lényegében ez biztosítaná továbbra is a jelenlegi közüzemi szolgáltatáshoz hasonló szolgáltatást. A kérdés, hogy ez meddig maradjon fenn. Molnár Gábor, a Gázszolgáltatók Egyesülésének igazgatója az új modell súlypontjának az átmeneti időszakot nevezte, hogy kellő idő legyen a meglévő kétoldalú szerződések átalakítására.

4,5-8 milliárdos többletköltség

Szilágyi Zsombor, az Emfesz kereskedelmi ügyvezető helyettese hozzászólásában felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi 3,2 millió földgázfogyasztó közül 170 ezer nem lakossági fogyasztó, de közülük 160 ezer olyan földgázfelhasználó, akinek fogyasztása lakossági léptékű. Ezek közül pedig 100 ezer a szolgáltató-váltás miatt közbeszerzésre lesz kötelezett a teljes piacnyitás után. Az Emfesz képviselője szerint ez 4,5-8 milliárd forint többletköltséget jelent majd a fogyasztóknak.

Utalt arra, hogy az Emfesz készül a lakossági piac ellátására. Az első lakossági fogyasztók a saját dolgozóik lesznek, akik a közüzemi árnál köbméterenként 50 forinttal olcsóbban kapják majd a földgázt. Megfelelő közüzemi árszabályozási módosításokkal ugyanis a lakosság szabadpiaci ellátása nyereséges lehet.(A lakossági gázszolgáltatás jelenleg nullszaldó körüli gazdálkodást eredményez.)

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) irodavezetője, Szemán Barna a regionális piac kialakításának szükségességére hívta fel a figyelmet, mert, a magyar energiapiac önmagában nem elég nagy a valódi verseny kialakításához.

Az egyik résztvevő a gázpiaci liberalizációval kapcsolatban elgondoltatónak nevezte, hogy a villamosenergia-fogyasztásból a szabadpiac részesedése a korábbi 40 százalékról mára mintegy 20 százalékra csökkent, és ez az irányzat folytatódik.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!