Az elmúlt években rohamosan fejlődött, fejlődik az ingatlan piac, s szinte új szektorként jelenik meg a franchise körben, mivel az egyes hálózatok 40-50-60 átvevővel is rendelkeznek. A nemzetközi/hazai tulajdonosok aránya a franchise hálózatok között 50-50 százalékra tehető. Néhány magyar franchise hálózat nemzetközi terjeszkedése már megkezdődött, elsők között a már említett Fornetti cégé, de sikeresen bontogatja szárnyait a Diego, és néhány tőzsdei cégünk is, mint a Mol, vagy az OTP.
A szövetkezeteknél is gyakran felmerül a franchise rendszer igénye. Ezt az igényt a 2001. évben a Coop üzletlánc ki is elégítette, mert üzletláncát kinyitotta a vállalkozók felé, s ezen nyitás keretében franchise vállalkozást, és hozzátartozó szerződést kínált a hálózathoz csatlakozó ügyfeleknek. Az első szerződések meg is köttettek, s néhány beszerzési társulás érdeklődött a franchise tagság iránt. Az ügylet ennél egy kicsit bonyolultabb volt a Sláger Rt. esetében, mert ott előbb a Mecsek Füszért 25 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Sláger Rt.-ben. Ezzel egy időben a Sláger Rt. aláírta a Coop franchise szerződését, s mesterlicencet vásárolva 2002 elejére már ötven boltnál kicserélték a cégért, és áttértek az új rendszer egyéb jellemzőinek használatára is.
A mesterlicenc jog megszerzése azt jelenti, hogy egy alvállalkozó adott területre, esetleg egy országra, vagy régióra megvásárolja a franchise jogát, s az ismert név alapján maga alakítja ki a hálózatot a területen. A szerződés nem feltétlenül írja elő a franchise-jog továbbadását, ez a felektől függő döntés. A rendelkezésre álló nyilvános információk szerint a Burger King például nem ad tovább franchise-jogot Magyarországon, a hálózatot a mesterlicenc tulajdonosa maga működteti, vállalati hálózatként.
Mester-licencszerződést az országon belül is lehet kötni. A szombathelyi székhelyű Recolor például az Alföld, vagy a kecskeméti Fornetti a Dunántúl egy részére franchise hálózatépítési jogot adott, egy alföldi, illetve dunántúli vállalkozónak. A Fornetti azonban már ennél is tovább ment, már számos, a térségben lévő országba adott el mesterlicenc-jogot. S ezzel már nincs egyedül, mert mára más magyar franchise rendszergazdák is megjelentek a szomszédos országokban.
A franchise jelentős gazdaság-dinamizáló hatással bír, hatása számos területen érvényesül. Elősegíti a vállalkozói kultúra színvonalának emelését, a gazdaság kifehérítését, és fontos szerepet játszik a tőkemobilizációban, munkahelyek teremtésében, és az exportpiac növelésében is, áll a Magyar Franchise Szövetség közleményében.