Bár a gazdasági kémkedés alapjaiban megváltozott a fal leomlása óta, korántsem tűnt el. Kelet- és Nyugat-Európa ugyanis ilyen szempontból mindig is riválisa marad egymásnak, idézte a Der Standardban Pierre Morrionnak, a francia titkosszolgálat vezetőjének szavait Ronald Reiter, egy osztrák belügyi szervezet burgenlandi részlegének vezetője.
Reiner szerint 1989 után a gazdasági kémkedés területére nagy számban szivárogtak át a volt szocialista országok feloszlatott titkosszolgálati egységeinek tagjai, akik - más lehetőség hiányában - így próbálták biztosítani megélhetésüket.
Közép- és Kelet-Európában egyes, gazdasági kémkedésre szakosodott szervezetek éppen azáltal tartják fenn magukat, hogy értékes vállalati információkat adnak el Nyugat-Európába. A kémkedés itt leginkább az olyan cégeket veszélyezteti, amelyek saját kutató-egységekkel rendelkeznek.
"A nyugati konkurenseknek ez azért éri meg, mert ezen információk segítségével megspórolhatják a kutatásra szánt összegek egy részét" - tette hozzá Reiner. A szakértő azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a kémkedés 80-90 százaléka elvileg legális keretek között történik.
A világ legkiterjedtebb kémrendszerét az USA és Nagy-Britannia működteti, állapította meg még 2002-ben az Európai Parlament tanulmánya. Ezek az államok műholdak segítségével világszerte minden telefont, így a mobilokat is le tudják hallgatni, egy szoftver révén pedig kulcsszavak alapján szűrik meg a felvételeket. Hasonló szisztémát üzemeltet még Francaország, Svájc és Oroszország is.
Reiner szerint a technológiai centrumokba települt vállalatok 60-70 százaléka a gazdasági kémkedés potenciális célpontjának számít. Emiatt azok a centrumok, amelyek ilyen téren biztonságosnak számítanak, eleve előnyösebb pozícióból indulnak a cégekért folytatott versenyben.
(Menedzsment Fórum)
Megdöbbentő méreteket ölt az adatlopás
Itthon is komoly kérdéssé vált az ipari kémkedés
Üzleti hírszerzés törvényesen
A technológiai cégek kétharmadát fenyegeti a kémkedés
A gazdasági kémkedés a technológia centrumokban letelepült vállalatok 60-70 százalékát veszélyezteti. A spionok közt nagy számban találhatók a volt szocialista országok titkosszolgálatainak tagjai, állítja egy osztrák szakértő.