A kutatási eredmények cáfolják a közhiedelmet, hogy az állami megrendelés az igazi főnyeremény, hiszen az állam "fejőstehén, csak tudni kell fejni".
A Computer Sciences és az Accenture két közeli versenytárs amerikai cég, mindkettő funkcionális feladatok kiszervezését kínálja és műszaki tanácsadással szolgál. A Computer Sciences részvénye az utóbbi időben szépen drágult, és már áttörte a válság előtti, 2007-es szintjét. Az Accenture részvénye viszont kétszer annyit ér, mint 2007-ben. A két cég között a fő különbség az, hogy a Computer Sciences bevételének egyharmadát a kormánytól szerzi, miközben az Accenture-nél ez az arány sokkal alacsonyabb. Ez messze nem egyedi eset.
A Harvard Business School három kutatója, Lauren Cohen, Joshua Coval and Christopher Malloy nem volt rest végigböngészni több évtized adatait, az 1930-as évektől 2011-ig bezárólag. Vállalatok és közületi kapcsolataik ezreinek és ezreinek vizsgálatából adódnak következtetéseik.
Egy általános fázisban azokat a tőzsdén jegyzett amerikai cégeket keresték, amelyek árbevételük legalább 10 százalékát az államtól szerzik. Kiderült: a nyilvános beszámolásra kötelezett cégeknek több mint a 7 százaléka ilyen. Vannak köztük olyanok, amelyeknél ez természetes - mint a nagy hadiipari vállalatok -, másoknál nem annyira. Azonos jelenségek azonban mindnyájuknál föllelhetők: a bevételük jelentős hányadát közületi forrásból szerző cégek az átlagnál és főleg a kizárólag szabadpiacon versengő társaiknál kevesebbet költenek kutatásra-fejlesztésre és beruházásra, és a bevételük is lassabb ütemben nő.
Az esetlegességek jobb kiszűrése végett a kutatók több évtizedes idősávban megvizsgálták azokat a konkrét eseteket, amikor egy-egy amerikai szövetségi állam kongresszusi képviselője, illetve szenátora valamelyik kongresszusi bizottság elnöke lett. A papírforma szerint ez afféle forgóban minden szövetségi államnak kijut, mert a bizottsági elnököket hagyományosan kor szerint választják: a bizottságban többségi párt legidősebb tagja a mindenkori bizottsági elnök az amerikai szövetségi törvényhozásban. Ez már százéves hagyomány, amelyet a legritkább esetben tör meg más megfontolás.
A szövetségi manna
Negyvenkét év 232 esetét megvizsgálva megállapították, hogy amikor valamelyik szövetségi állam szenátora bizottsági elnökséghez jut Washingtonban a szövetségi szenátusban, akkor a következő egy év alatt átlagosan 40-50 százalékkal nő az illető szövetségi állam részesedésének aránya a szövetségi támogatásokból azáltal, hogy átlagosan 9-10 százalékkal nő a szövetségi transzferek abszolút összege, és 24 százalékkal gyarapodik az állami megrendelések értéke. A mértékek kisebbek, amikor szövetségi kongresszusi képviselőt választanak Washingtonban bizottsági elnökké a képviselőházban, és a változások attól is függnek, milyen fontos az illető szövetségi törvényhozási bizottság - mi az ügyköre -, de az irányzat maga minden esetben azonos.
Az érem másik oldalán az érintett szövetségi államban mindazok a cégek, amelyek részesülnek a szövetségi manna hirtelen növekedéséből, szintén egy éven belül 8-15 százalékkal csökkentik tőkeberuházásaikat és 7-12 százalék közötti mértékben apasztják kutatási-fejlesztési kiadásaikat. Ugyanakkor a cégen belül 4-13 százalékkal nőnek a javadalmazások. Mindettől romlik a termelékenység, a teljes értékesítésük növekedési üteme átlagosan 15 százalékkal lassul, és ezért 3-15 százalékkal csökken náluk a foglalkoztatás növekedése is.
Az állam csókja elandalít
Az összefüggések nem bonyolultak: az állam csókja elandalít, torzítja a versenyt, pihenésre és ellustulásra ösztönöz. A szabadpiaci verseny vállalati erőfeszítéséhez és költségéhez képest csekély a washingtoni lobbizás ára, ha egyáltalán van ilyen ár. Hiszen a bizottságok választási megfontolásból önként is osztják a pénzt, és több pénzre helyben, egyenes úton is könnyebb pályázni, mint kevésre.
Az ilyen kényelmességet azonban a piac nem jutalmazza: a befektetők észreveszik a lassulás jeleit, és leértékelik az illető cég részvényeit. Így a vállalat hosszabb távon nehezebben jut új tőkéhez, miközben az állami tőkeforrás nem állandó és nem megbízható. Az állami dollárokért való versengés képessége az adatok tanúsága szerint nem azonos a versenyképességgel, sőt, épp annak a rovására megy.
Az állami beruházások, állami megrendelések gazdaságélénkítő hatása persze nem vitás, feltéve, hogy más tőkeforrások éppen elapadnak, például gazdasági válság miatt. A résztvevő cégek maguk azonban a jelek szerint súlyos árat fizetnek ezért, felélvén tulajdon jövőjüket. Ellustulni, igaz, nem kötelező, de a statisztikai adatok bizonysága szerint mégis ez a szokásos.
MTI
