3p

Hét éve sokan értetlenül álltak az arab befektető, Manszur sejk angliai focicsapat vásárlása előtt. A Manchester City sok mindennek tűnt akkor, csak jó befektetésnek nem. Az idő azonban az abu-dzabi milliárdos döntését igazolta.

2008-ban tért haza a két évvel korábbi katonai puccs elől elmenekülő thaiföldi miniszterelnök Thaksin Shinawatra. Ebben az évben a politikus-üzletember egy másik komoly döntést is hozott, eladta ugyanis a tulajdonában álló Manchester City labdarúgó klubot Manszur bin Szajed al-Nahjan sejknek. A pontos vételárat a felek nem ismertették, ám a piaci pletykák és az iparági elemzők 350 és 400 millió dollár közé tették az összeget.

Ezt követően az arab milliárdos még komoly összegeket pumpált a sportvállalkozásba annak érdekében, hogy megerősítsék a gárdát. A befektetett pénz egy jelentős része most azonban úgy tűnik, megtérült. A Manchester City keddi bejelentése szerint ugyanis egy kínai konzorcium 400 millió dollárt fektet be a csapatot is működtető gazdasági társaságba. Érdekesség, hogy míg az arab befektetők 2008-ban ezért még egy komplett klubot kaptak, addig a kínai konzorciumnak mindössze 13 százalékos részesedéssel kell megelégednie.

Hozzá kell persze tenni azt is, hogy az azúrkék csapat mellett a City Football Group elnevezésű társaság New Yorkban, Melbourne-ben és Jokohamában is működtet labdarúgóklubot. Más kérdés, hogy ezek a csapatok töredékét érik a manchesterinek. Érdekesség, hogy a kínai befektetésre azután került sor, hogy Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke októberi négynapos nagy-britanniai tartózkodása során meglátogatta a klub központját.

Ilyen lesz a megújult Puskás Ferenc stadion

Miközben a most érkezett 400 millió dollár látszólag óriási megtérüléssel járó bevétel az arab befektetőknek, ennek az összegnek csak egy része kerül hozzájuk. A pénz ugyanis részben a Manchester City brand nemzetközivé tételére megy el, többek között a kínai terjeszkedésre.

Érdemes azt is leszögezni, noha az arab befektetők sokak szemében szálkát jelentettek, (ezért is emlegetik az angol csapatot időnként Manszur City-ként), a megjelenésük szakmailag és gazdaságilag is rendbe tette a klubot. A befektetők érkezését követően a Manchester City 44 év után, 2012-ben nyert újra angol bajnoki címet, két évvel később pedig megismételte ezt a sikert. Ezzel párhuzamosan az egyik leggazdagabb egyesület is lett. A Deloitte 2013-2014-es szezont vizsgáló jelentése szerint a Citynek 414 millió eurós bevétele volt, amely közel 100 millióval haladta meg az egy évvel korábbi értéket.

Igazi ékszerdobozban játszhat majd az MTK

Az olyan kiváló játékosok, mint az idén klubrekordért szerződtetett Kevin De Bruyne, vagy a csapat gólvágója az argentin Kun Agüero persze a nézőket is bevonzza a stadionba. Így a klub terveiben szerepel a mostani pálya bővítése is. Az Etihad stadion ugyanis, amely a klub egyik bőkezű szponzorának, az abu-dzabi székhelyű Etihad Airwaynek a nevét viseli, csak a 12. legnagyobb befogadóképességű létesítmény Angliában.

Miután a manchesteri VIP páholyban a leggyakrabban a sejk és barátai, míg a Chelsea meccsein az orosz milliárdos tulajdonos Roman Abramovics látható, így a közvéleményben kialakult egy olyan kép, hogy az angol foci az arab és orosz milliárdosok játszótere. Kevésbé ismert tény, hogy vannak náluk sokkal komolyabb terjeszkedést megvalósító ország befektetői is. Az Egyesült Államokban él ugyanis a topcsapatok többségének tulajdonosa. Így az Arsenal, a Manchester United és a Liverpool is amerikai kézben van, de a Crystal Palace, a Bournemouth és a Sunderland mögött is amerikai tőke áll.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!