2p

Több kiskereskedelmi vállalkozás módosította a beszállítóival 2009-re kötött szerződéseit, miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított ellenük - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.

A GVH 2008 júliusában indított eljárást a Provera Beszerzési Kft., valamint annak tagjai: a Cora áruházakat működtető magyar Hipermarket Kft., a Csemege-Match Kereskedelmi Zrt., és a Profi Magyarország Kereskedelmi Zrt. ellen. Ugyancsak eljárás indult az Auchan Magyarország Kft. valamint a Metro Kereskedelmi Kft. szerződéskötési gyakorlatának áttekintésére.

A versenyhivatal mindegyik esetben azt vizsgálta, hogy a vállalkozások az általuk alkalmazott beszállítói szerződések megkötése során visszaéltek-e piaci erejükkel.

A vizsgálat megindulását követően mindegyik érintett kötelezettséget vállalt arra, hogy a versenytörvénnyel és a kereskedelmi törvénnyel összhangba hozza a 2009-re kötött beszállítói szerződéseit - áll a közleményben.

A Provera Beszerzési Kft. vállalta, hogy a 2009. évre beszállítóival kötött szerződéseiben nem szerepelteti a kizárólagos akciótartásra vonatkozó előírást, illetve azt, hogy a szerződésekben egyöntetű betűméretet használ.

Az Auchan azt vállalta, hogy meghatározza a beszállítókkal való kapcsolattartás módját, hogy azok kérésre információt kaphassanak termékeik fogyásáról.

A Metro 2009. június 30-ig úgy módosítja a beszállítóival kötött országspecifikus szállítási szerződését, hogy abból törli a kizárólagos akciótartásra, a javára fennálló időbeli és mennyiségi korlátozás nélküli visszáruzási jogra; továbbá a szállítóváltásból, illetve a szállító programváltásából fakadó kedvezményveszteségek szállító általi megtérítésére vonatkozó pontokat.

Mivel az eljárás alá vont vállalkozások kötelezettséget vállaltak arra, hogy magatartásukat összhangba hozzák a versenytörvény rendelkezéseivel, a GVH kötelezővé teheti a vállalás teljesítését, amelyet utóvizsgálattal ellenőriz - olvasható a közleményben.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!