A Le Monde összesítése szerint jelenleg 31 országban 440 atomerőmű működik, ezek egy része már felújításra szorul. További 40 - jobbára feltörekvő - ország kíván szert tenni erre az energiaforrásra, hogy így biztosítsa villamos energia szükségletét. Több jelenlegi kőolajtermelő ország a kőolajtartalék kifogyását követő helyzetre próbál felkészülni. Erre hivatkozik Irán is, amelyről azonban számos ország alapos okkal feltételezi, hogy valójában atomfegyvert kíván létrehozni. Ismét mások a "széndioxid-mérleget" kívánják javítani.
A békés célú nukleáris energia nyugati piacán egészen a legutóbbi hetekig főleg a francia Areva, az amerikai General Electric és az amerikai-japán Toshiba-Westinghouse osztozkodott. Nemrég azonban az Abu Dzabi által kiírt, 4 reaktor felépítésére szóló pályázatot egy dél-koreai konzorcium nyerte meg az Areva vezetésével tömörült több francia cég ajánlatával szemben. A koreai, a kínai és az orosz atomerőmű-építők mind veszélyesebb versenytárssá válnak egy olyan szektorban, amelyben a technológia, az üzemelés biztonsága és az ár egyaránt befolyásolja az eredményt.
2010 februárjában 53 atomerőmű volt épülőben, és jelenleg a tervezés, illetve az előkészítés különböző fokán világszerte több mint 400 erőmű-projekten dolgoznak a World Nuclear Association kimutatása szerint. Csak Japán legalább 14 atomerőmű felépítését tervezi az elkövetkező két évtizedben, írta meg a Nikkei Business Daily. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség új vezérigazgatója, Amano Jukija arra számít, hogy 2015-ig 10 és 25 között lesz azoknak az országoknak száma, amelyek működésbe helyezik első atomerőművüket. Az iparág beruházási piaca 2030-ig akár 1000 milliárd dollárt is jelenthet.
A dél-koreaiak Abu Dzabi után márciusban Törökországgal írtak alá szerződést egy új atomerőmű felépítéséről, de Ankara az orosz Roszatommal (Rosatom) is tárgyal egy további nukleáris centrálé megvásárlásáról. Friss bejelentés szerint az orosz cég 12 atomrekatort épít Indiában 2017-ig. Kína, amely az atomerőművek harmadik nemzedékéhez tartozó központokat még amerikai és francia cégektől vásárolja, maga is exportálni kíván régebbi modelleket, amelyek korábbi nyugati atomreaktorok hazai továbbfejlesztését képviselik. Ez ugyanaz az út, amelyen haladva Szöulnak sikerült a franciák orra elől elhalászni a 20 milliárd dolláros Abu Dzabi-i piacot.
A verseny nem csupán a piaci arányokat változtathatja meg, hanem az iparág jövőjét is. Abu Dzabi az Areva EPR tipusú, harmadik generációs, a Three Mile Island-i erőmű balesete és főleg Csernobil utáni fokozott biztonsági követelményeket maximálisan kielégítő atomreaktorával szemben választotta a kisebb kapacitású, technológiailag kevésbé fejlett, de főleg kevésbé drága dél-koreai modellt. Ezt követően, írta meg legutóbb az AFP, Franciaországban sokan bírálták a polgári célokat szolgáló nukleáris energia francia stratégiáját. Az EPR reaktor 1650 megawattos teljesítménye túldimenzionált egyes országok szükségleteihez képest - ezért a cég kifejlesztett egy új, 1100 megawattos harmadik generációs modellt is. Ez is megfelel a fokozott biztonsági követelményeknek, ezeket a kritériumokat azonban nem tartják világszerte kötelezőnek.
Anne Lauvergeon, az Areva elnöke megjegyezte, hogy Európában ma nem lehetne felépíteni egy olyan erőművet, amilyet Dél-Korea Abu Dzabinak adott el. Viszont Christian Bataille szocialista képviselő, aki több jelentést készített az atomiparról, azt hangsúlyozta, hogy "semmi sem tiltja meg Franciaországnak második generációs, kevésbé biztonságos, régebbi tervezésű atomerőművek exportját". Ilyen francia atomreaktorokból még ma is több tucat működik világszerte, és Bataille szerint abban az esetben, ha a lehetetlennek bizonyul világszerte kötelezővé tenni a szigorúbb biztonsági előírásokat, "egyáltalán nem lenne botrányos", ha ezután is exportálnák ezeket a régi modelleket. Ez persze kétélű stratégia, hiszen a fejlettebb technológia adujáról mondana le, ezért a francia atomipar felelősei közül is sokan vitatják.
MTI/Menedzsment Fórum
