Az Európai Bizottság elnöke újságírók előtt emlékeztetett arra, hogy a brüsszeli bizottság erőteljes nyomást fejtett ki az orosz és az ukrán félre a közvetlen és érdemi, kétoldalú, magas szintű tárgyalások és a vita érdemi rendezése érdekében. Barroso hangsúlyozta ugyanakkor, hogy súlyos csalódást jelentett számára a válság alatt a két kormány magatartása. Mint mondta, eddigi politikai pályafutása során még soha nem tapasztalta, hogy ennyire szisztematikusan hagytak volna a felek figyelmen kívül létrejött megállapodásokat.
Barroso nem felejt
"Bejelentették, hogy megállapodtak, majd kiderült, hogy nem cselekednek ennek megfelelően. Újra és újra. Ezt nem fogom elfelejteni" - fogalmazott, teljességgel elfogadhatatlannak nevezve azt, hogy az európai gázfogyasztók az orosz-ukrán elszámolási vita túszává váltak.
Barroso kilátásba helyezte a jogi igényekkel fellépő vállalatok támogatását, valamint szorgalmazta az európai energiabiztonság érdekében szükséges intézkedések megtételét, köztük a felhasznált energiafajták, az energia-beszerzési források és a szállítási útvonalak számának növelését.
A Bizottság elnöke egyúttal emlékeztetett arra, hogy a brüsszeli bizottság tavaly novemberben számos energiabiztonsági ajánlást tett, és ezeket most gyorsított ütemben kellene megvalósítani. A tagállami kormányokat képviselő Tanács sürgős támogató állásfoglalását kérte ahhoz, hogy az uniós költségvetésből 5 milliárd euró el nem költött pénzt nagyrészt az energetikai infrastruktúra fejlesztésére fordítsanak. Ennek az 5 milliárdnak a zöme - korábbi közlések szerint - egyes uniós országok energetikai rendszerei közt az összeköttetés megteremtését szolgálnák. Ez hozzájárulhatna ahhoz, hogy a különböző helyeken esetleg jelentkező energiahiányt könnyebben ki tudják egyenlíteni.
A brüsszeli bizottság a lehető leghamarabb módosítási indítványokat fűz az unió gázellátás-biztonsági irányelvéhez, hangsúlyozta Barroso.
Brüsszel segítené a károsultakat
Ami a jogi lépéseket illeti, Barroso egyfelől közölte: Brüsszel kész szakértői ismeretek átadásával mindenben segíteni azokat a vállalatokat, amelyek az őket ért károk miatt kártérítést kérve bírósághoz akarnak fordulni. Emellett - tette hozzá - az unió jogászai az előző napon még tanulmányozták nemzetközi közjogi lépések lehetőségét is Oroszország és Ukrajna ellen.
Ennek alapja az az energiacharta lehetett volna, amelyet mindkét szóban forgó ország aláírt, bár Oroszország nem ratifikált. Szerencsére a jelek szerint ehhez az eszközhöz nem kell fordulni, miután a gázszállítás végre megindult - tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.
A helyszíni EU-szakemberek által továbbított mérési adatok egyébként nem támasztották alá a cseh EU-elnökség által még kedd délelőtt is hangoztatott aggodalmakat, miszerint a gáznak több napra van szüksége ahhoz, hogy Ukrajnán át elérjen Szlovákiába.
Az uniós ellenőrök már a Brüsszelben délben közzétett számok tükrében is tényleges gázbeáramlást tapasztaltak az ukrán-szlovák határon. Ez nyilvánvalóan azzal függ össze, hogy nyomás nélküli csőrendszerben valóban több időre lenne szükség, de amikor a vezetékrendszer már fel van töltve valamennyi gázzal, akkor a nyomásnövelés hatása sokkal hamarabb jelentkezik a rendszer más pontján is.
MTI/ Menedzsment Fórum