2014. március 19. 18:46

A Skoda csoport magyar bíróságtól kéri a budapesti villamostender döntésének megsemmisítését, mert álláspontja szerint mind az európai uniós irányelvekkel, mind az Európai Bíróság joggyakorlatával ellentétes, ahogyan érvénytelenné nyilvánították a Skoda pályázatát.

A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) tavaly nyáron indított közbeszerzési eljárást alacsonypadlós villamosok beszerzésére; a tenderre négy értékelhető ajánlat érkezett: a Ganz-Skoda, a spanyol CAF, a német Siemens és a svájci Stadler adott be dokumentumokat. A BKK idén március elején azt közölte: a társaság lezárhatja a tavaly nyáron indított villamostendert, a járműveket a spanyol CAF szállíthatja Budapestre. A BKK akkor azt is közölte: a Közbeszerzési Döntőbizottság megerősítette álláspontjukat, miszerint a Skoda ajánlata érvénytelen.

A Skoda ezt ugyanakkor vitatja, és keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a bírálat során folyamatosan azt tapasztalták, hogy a BKK ajánlatukat "különböző és egymástól eltérő indokokkal újra és újra kizárni igyekezett, végül az eljárást lezáró döntésével érvénytelenné is nyilvánította azt".

A Skoda szerint a döntés sérti a támogatást biztosító uniós jogot és gyakorlatot. Mivel a Skoda szerelvényenként közel száz millió, összesen mintegy négy milliárd forinttal olcsóbban tudja szállítani - a minden technikai és egyéb paraméterében a kiírásnak megfelelő - villamosokat, a döntés ellentmond a magyar és uniós források ésszerű felhasználásának is - vélekedik a cég.

"A BKK eljárásának elfogultságát bizonyítja, hogy  első, társaságunkat kizáró döntését a Közbeszerzési Döntőbizottság által lefolytatott eljárás megsemmisítette és a hatóság új eljárás lefolytatását írta elő. A BKK a határozat közzétételének napján elutasította annak tartalmát, új kifogásokkal állt elő, majd az új eljárást lezáró döntésével ismételten érvénytelenné nyilvánította ajánlatunkat. Jogorvoslati kérelmünket a Közbeszerzési Döntőbizottság 2014. március 3-án elutasította, a BKK pedig még a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának kézhezvétele előtt aláírta a villamosok beszerzésére vonatkozó szerződést" - hívja fel a figyelmet a Skoda.

A cég most ezen határozat bírósági felülvizsgálata iránt indít pert az illetékes magyar bíróság előtt, és az álláspontjuk szerint számukra sérelmes döntés megváltoztatása érdekében minden lehetséges magyarországi, európai uniós bírósági és egyéb fórumot igénybe vesznek. Ajánlatuk érvénytelenné nyilvánítására olyan indokokat jelöltek meg, amelyek a Skoda szerint ellentétesek a 2004/18/EK. irányelvben és a közbeszerzési törvényben foglaltakkal, valamint az Európai Bíróság joggyakorlatával.

"Mivel a beszerzés meghatározó részében az Európai Unió által folyósított támogatásból valósul meg, fontosnak tartjuk a támogatás felhasználásának az uniós jogszabályokkal és joggyakorlattal való teljes összhangjának érvényesülését" - olvasható a Skoda közleményében.

A BKK reakciója

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint a fővárosi villamostenderen végig maximálisan betartották a közbeszerzési törvényt, a szállítói szerződést pedig jogszerűen kötötték meg. A központ közlése szerint ajánlatuk hat, egymástól elkülönülő, önmagában is kizárást jelentő hiba, hiányosság, meg nem felelősség miatt érvénytelen, és ebben a hat kérdésben a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a BKK-nak adott igazat. Hozzátették: álláspontjukat bármilyen bíróság vagy hatóság előtt készek ismertetni, ahova a Skdoa ebben az ügyben jogszerűen fordul. Közölték, hogy a szerződést jogszerűen, a KDB határozatának kézbesítés napján és nem azt megelőzően kötötték meg.

MTI

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.