3p

A veztő tőzsdék mélyrepülését vajon a reálgazdaságok is követik?

A nemzetközi értékpapírpiacok fekete hetet tudhattak maguk mögött, súlyos veszteségeket szenvedtek a befektetők világszerte. Az amerikai tőzsde vezető mutatója a Dow Jones történetének legnagyobb pontbeli zuhanásával zárta a hétfői napot, majd a hét során folyamatosan gyengülve majd ezernégyszáz ponttal alacsonyabban fejezte be a pénteki napot, mint a merényleteket megelőző kényszerszünet előtt. Ez már csak azért is figyelemre méltó, mivel a 30-as évek gazdasági világválsága óta ilyen rossz hetet nem tudhat maga mögött a piac. Még ennél is gyászosabban teljesítettek az európai börzék, hiszen azok az amerikai kényszerszünet alatt megkezdték mélyrepülésüket, amelyet a héten folytattak. Mindhárom nagy vezető nyugati értékpapírpiac - London, Frankfurt, Párizs - több éves mélypontra került. Természetes, hogy adódik a kérdés, a reálgazdaságok teljesítményét vetítették előre a piacok, illetve mi várható ezután.

A válaszadók egy dologban értenek egyet, az pedig a rövidtávú nagyfokú bizonytalanság. A közép- és hosszabb időszakokra nézve, is inkább a pesszimisták véleménye azonban a mérvadó. Két alapvető okra vezetik félelmeiket, egyrészt az amerikai gazdaság recesszióba süllyedése most már szinte teljesen egyértelműnek tűnik, ami magával hozhatja az európai gazdaságok hanyatlását is. A visszaeső gazdaságokban pedig visszaesik a fogyasztás, amely tovább sújthatja az amúgy is megrendült cégek teljesítményét. Ezzel párhuzamosan létező veszélyforrás a meglóduló nyersanyagárak hatása. Ezek következtében a lassuló gazdaságokban nem csökken az infláció, hanem félő, esetleg nő. Egyenlőre a pesszimista forgatókönyvet támasztja alá, hogy a Bloomberg által megkérdezett elemzők az utolsó két negyedévben mindkét időszakra vonatkozóan átlagosan fél százalékos gazdasági visszaesést prognosztizálnak.

Milyen hatása lehet a negatív forgatókönyvnek a magyar piacra? Ha az európai gazdaságok lassulása is bekövetkezik, amelyre utaló jelek az elmúlt hónapokban jelentkeztek, akkor Magyarország sem vonhatja ki magát a visszaesés alól, hiszen a magyar export - kis túlzással - az Uniós országokba irányul. Így ha az onnan érkező megrendelések csökkennek azt a magyar cégek is megérzik. A bizonytalanság hatására gyengülő forint szintén fejfájást okozhat a gazdaságpolitikusainknak, hiszen a mostani - 5 százalék körüli szint már jóval a jegybank által kívánatosnak tartott szint alatt áll. Ez pedig már a kormány inflációs célkitűzéseit is veszélyeztetheti. Az utóbbi időben meglóduló belső kereslet sem tudja ebben az esetben ezt ellensúlyozni - figyelmeztetnek a szakértők -, mint ahogy azt a gazdasági miniszter hangsúlyozza, sőt a belső kereslet túlzott erősítése komoly veszélyeket rejthet magában, amelynek később egy újabb megszorító csomagterv lehet a hatása.

Az optimistább forgatókönyv egy gyors és elsősorban a tőzsdéket érintő heves lefolyású visszaesésről szólnak. Amely a gazdaságok fundamentumait nem érintené, így a jövő év elejétől újra beindulhat a konjunktúra. Tény, hogy a világ gazdasági vezető szakemberei felismerve a veszélyt a közös cselekvés útjára léptek - ilyen például a vezető jegybankok együttes kamatvágása - amely reményre adhat okot. Ebben az esetben a magyar gazdaságban csak a növekedés üteme esne vissza kissé. Ezután a jövő év második vagy harmadik negyedévétől ismét gyorsuló növekedést produkálhatna.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!