2p

A nemzetközi Projektmenedzsment Intézet (Project Management Institute, PMI) 2007. május 14. és 16-a között Budapesten tartja kongresszusát, amelyre már előzetesen minden hely elkelt, s a világ minden részéről 800 projektmenedzser érkezik fővárosunkba.

Az esemény kapcsán Szalay Imre, a PMI hazai tagozatának elnöke elmondta, hogy a PMI Global Congress-hez kapcsolódva számos rendezvény színhelye lesz Budapest. A konferencia előtt a különböző országok szakmai szervezetei (a PMI tagozatok) vezetőségei jönnek össze tapasztalatcserére, illetve találkozóra a PMI világszervezet elnökségével. A konferencia után pedig egy-egy témában mélyebben elmerülni szándékozók számára szemináriumokon lehet a projektmenedzsment szakmai rejtelmeiről tanulni. Lesz meg egy rendezvény, ahol a projektmenedzsmentnek a képzési rendszerekben való oktatását vitatják meg a hazai és más országok felsőoktatási intézményeinek képviselőivel.

Cserna József, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség, a legnagyobb hazai projektmenedzsment szervezet elnöke szerint a kongresszus lehetőség a magyar projektmenedzserek számára, hogy szakmánk, amely sokszor a háttérben és nem látványosan ér el kiemelkedő eredményeket, egy időre mégis a figyelem középpontjába kerülhessen.

A projektmenedzsereket tömörítő világszervezet, a PMI magyarországi tagozata öt éve alakult meg. A magyarországi szervezet tagsága az alapítás óta 30-ról 120-re nőtt, a Projektmenedzsment Professional (PMP) minősítettek száma megduplázódott, egyre inkább kiválasztási kritérium a PM minősítés egy-egy munka elnyeréséhez. A mostani konferencia szervező bizottságában a magyar PMI képviselői is részt vettek, s a PMI magyar tagozat és a PMSZ is segítette a szervezést, propagálást.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!