2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egyre szkeptikusabb a közvélemény az MBA-vel kapcsolatban: az érdeklődés csökken, a hagyományos, két éves üzleti képzés megítélése pedig korántsem olyan jó, mint korábban.

A Graduate Management Admission Council felmérésben résztvevő amerikai tanintézmények kétharmada úgy nyilatkozott, hogy visszaesett a jelentkezők száma tavaly óta, 41 százalékuk szerint pedig az érdeklődés több mint húsz százalékkal csökkent.

A GMAC értékelése szerint az iskolák új diákjainak számát az is visszaveti, hogy egyre több tanintézmény jelentkezik MBA programmal, így a jelentkezők egyre jobban megoszlanak az iskolák között. A GMAT index szerint, ami a programok standardizált felvételi számát jelöli, a tavalyi évhez képest 7 százalékkal, a 2002-es évhez mérve pedig 25 százalékkal kevesebben végeznek MBA képzéseket.

A visszaesés elsősorban a kisebb iskolákat érinti, míg a neves intézményeknek nem kell aggódniuk. Nagy népszerűségnek örvendenek az executive MBA kurzusok is, melyek a felsővezetőknek nyújtanak rövidebb, munka mellett végezhető képzést: ezeket a programokat a jelentkezők növekvő száma jellemzi.

[ajanlo=47][igazitas=left/]Az MBA képzések iránti csökkenő érdeklődés a gazdasági fellendülésnek is köszönhető: a krízis időszakában az üzleti élet szereplői közül sokan visszaültek az iskolapadba, hogy jobb esélyeik legyenek később a stagnáló munkaerőpiacon. Ma már nem jellemző, hogy valaki továbbképzi magát, mert nem talál állást, mivel felélénkült az álláspiac. A külföldiek érdeklődése csökken az amerikai menedzserképzés iránt: az olyan iskolák, mint a Franciaországban és Szingapúrban található INSEAD, vagy a spanyolországi ESADE elszívják a diákokat a tengerentúli intézményekből. Nem növeli a képzéstípus népszerűségét az sem, hogy egyre drágább: egy kétéves MBA képzés az USA-ban ma már nem érhető el 100 ezer dollár alatt.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!