2p

Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) szerint önálló zálogjogot csak ingatlanon lehet érvényesíteni, és a jogosulti oldalon csak pénzügyi intézmény állhat - hívta fel a figyelmet az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára a 13. Magyar Jogászgyűlés második napján tartott pénteki előadásán Balatonalmádiban.

Dr. Bodzási Balázs a polgári jogi szekcióban tartott előadásában kiemelte: az önálló zálogjog újbóli bevezetésével nem a régi Ptk. rendelkezése tér vissza; az új szabályozás amellett, hogy kimondja, hogy csak pénzügyi intézmény érvényesíthet önálló zálogjogot ingatlanon, több korábbi problémát, például a kétszeres teljesítés kockázatát is orvosolja.

Elmondta azt is, hogy az új Ptk. ismét elismeri a fiduciárius biztosítékokat - vagyis azokat a jogügyleteket, ahol a tulajdonjog megszerzésére vonatkozó jog, illetve követelés biztosítéki szerepet tölt be -, ám csak vállalkozások körében. Fogyasztókkal kötött vagy fogyasztók egymással kötött ügyleteiben azonban erre nincs lehetőség - tette hozzá, jelezve: a fiduciárius biztosítékokat a felszámolási eljárás során úgy kell megítélni, mint az ugyanilyen, nem biztosítéki célú ügyleteket.

Ezekre a kocsikra járhat majd állami támogatás

A helyettes államtitkár kitért arra: a magyar gazdaság hitelintézeti központú, a tőkepiaci finanszírozás másodlagos, inkább csak a nagyvállalatokra jellemző. Ez azt is jelenti, hogy a bankok hitelezési aktivitása meghatározó a gazdaság számára. Mint mondta, különösen a kis- és középvállalkozói szektor hitelezése kritikus, itt a pénzügyi rendszerben mutatkozó zavarok közvetlenül csapódnak le.

Véleménye szerint a jogi szabályozásnak figyelemmel kell lennie arra is, hogy a nagyvállalati és a kkv-szektor nem ugyanolyan típusú hiteleket vesz igénybe, de szintén mások az egyéni vállalkozók és a mezőgazdaságban dolgozók igényei is.

Dr. Bodzási Balázs elmondta azt is, hogy a magyar jelzáloglevél-piacon korábban csak két-három bank tevékenykedett, azonban a számuk mára a duplájára emelkedett. Ez azért is fontos, hogy a lakosság is hozzájuthasson a jelzáloglevelekhez - tette hozzá.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!