Nem humánus és korántsem adakozó a hazai elbocsátási politika – legalábbis ezt mutatja az Országos HR Benchmark Felmérés, amelynek 200 kérdését 271 szervezet töltötte ki.
A HR Portal, a HR Mesterkurzus, valamint a Budapesti Gazdasági Főiskola Menedzsment és Emberi Erőforrás Intézetének szakmai támogatásával 2007. júliusa és októbere között végzett felmérés szerint az állami vállalatok 55,5 százaléka hajtott végre csoportos leépítést, miközben 80 százalékuk a törvényi minimumnál többet nyújtott az elbocsátásra kerülő alkalmazottaknak. Ez a gondoskodás a magyar tulajdonú cégeknél –ahol minden másodiknál történt tömeges létszámleépítés- csupán 38 százalékra volt jellemző. Sokat mutató arány, hogy ugyanezek a számok a 100 százalékban külföldi tulajdonú cégeknél 64 százalékos törvényi minimumon felüli feltételekről árulkodnak, ráadásul a felmérésben részt vett külföldi tulajdonosi körrel működő vállalatok csupán 18,4 százaléka realizált korábban csoportos létszámleépítést.
A létszám szerinti bontásban a legnagyobb csoportos létszám-leépítési arányt az 1000-5000 fős szervezeteknél mutatták ki, ahol 53 százalékuk végzett tömeges létszámleépítést, ugyanakkor a cégek több mint fele nyújtott a törvényi minimumnál többet az elbocsátásra kerülő dolgozó számára. A 100-500 fős vállalatok körében az egyharmados csoportos leépítési arány ellenére a szervezetek túlnyomó része, 71 százalékuk biztosított csupán minimum csomagot az elbocsátottak számára.
Az összesítő adatok szerint egyértelmű tendenciaként figyelhető meg, hogy sem a magyar-, sem pedig a külföldi vagy állami tulajdonú vállalatoknál nem meghatározó a kiegészítő, támogató jellegű juttatások mellett történő elbocsátás. A kutatást végző szakemberek megállapítása szerint „szinte csak eseti jellegű” azon cégek aránya, ahol tanácsadással, pszichológiai segítségnyújtással, vagy akár átképzésekkel segítenék az elbocsátott alkalmazottakat, miközben ennek megléte egyértelműen nagy segítséget jelenthetne a munka nélkül maradt emberek számára.
Bár abban egyezik a HR-szakma meglátása, hogy az elbocsátás nem csupán a dolgozók, hanem a vállalatok számára is komoly terheket róhat, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy miért nem fejlődik erősebben, miért nem változik humánusabb irányba a vállalatok elbocsátási politikája. A felmérés záró gondolataiban a szakértők olyan háttérben álló problémákra hívták fel a hangsúlyt, mint a vállalatok hosszú távú költségvetési szempontokat figyelmen kívül hagyó túlnövekedése, vagy akár a hazai HR-szakma nem kellő mértékű fókuszálása az elbocsátási politika fejlődésének hiányosságaira.
Garai Katalin
