2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Magyarországon 97 befektetésen keresztül 87 vállalat kapott összesen 12,1 milliárd forint összértékű kockázati- és magántőke-befektetést tavaly, ami 62 százalékos visszaesés a 2015-ös 31,8 milliárdos befektetéshez képest a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) éves jelentése szerint.

Az egyesület a csökkenést azzal magyarázta, hogy 2016. májusában lezárult a Jeremie-alapok befektetési időszaka, ennek ellenére ezek voltak a legaktívabb befektetők tavaly, a tőkebefektetések értékének 84 százalékát adták. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott tájékoztatás szerint a 15 Jeremie-alap zárta a legtöbb tranzakciót, összesen 10,1 milliárd forintot invesztáltak 61 társaságba, átlagosan 166 millió forint értékben. 1,9 milliárd forintot pedig az állami hátterű alapok fektettek be összesen 21, jellemzően startup vállalkozásba.

Az összegzés szerint a befektetések 76 százaléka három szektorba, az üzleti és ipari szolgáltatásokkal, az IT-vel és elektronikával, illetve a fogyasztói szolgáltatásokkal foglalkozó cégekbe áramlott. Az összes tőkebefektetés 36 százaléka irányult az üzleti és ipari szolgáltatásokba, 17 százalékot az IT és elektronika-, míg 13 százalékot a fogyasztói szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozásokba fektettek be. A befektetők leggyakrabban (51 befektetés) a startup fázisban lévő cégekbe fektettek, 9,5 milliárd forint összértékben.

Drasztikusan csökkent a startupokba történő befektetés

2016-ban az ügyletek átlagos értéke a 2015-ös évi 274 millió forintról 145 millió forintra csökkent. Míg 2015-ben a legnagyobb öt tranzakció az összes befektetett tőke közel 20 százalékát tette ki, addig 2016-ban a 24 százalékát.

Zsembery Levente, a HVCA elnöke csupán átmeneti megtorpanásnak nevezte a tavalyi eredményeket, hozzátéve, hogy 2016 végén új, állami hátterű startup programot hirdettek meg, ami várhatóan új lendületet ad majd a befektetéseknek.

A Jeremie-alapok nagyrészt az EU-tól kapják a befektethető pénzt, ám hogy milyen alapon és hatékonysággal osztják ki ezeket a magyar alapok, az meglehetősen kérdéses. Erről tavaly a Figyelő írt, megemlítve, hogy 4-5 alap fektet csak be profin, jó növekedési potenciállal bíró cégekbe (leginkább az Euroventures, a Portfolion és a DBH Investment), a többi húsz viszont vagy nem is igazán csinál semmit, vagy döbbenetesen rosszul, mutyigyanúsan fektet be. 

MTI- mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!