4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kereskedők forgalmában is meglátszik, hogy hétről hétre újabb és újabb csúcsokat döntenek árak. Utoljára 2005-ben volt gyengébb az éves forgalom, ráadásul a negyedik negyedévben már a jövedéki adó emelésének is látszanak negatív hatásai. Mfor.hu-háttér.

Hat éve nem autóztunk ennyire keveset

2011-ben összesen 1,293 milliárd liternyi benzin és 1,587 milliárd liternyi gázolaj fogyott a magyarországi benzinkutakon - derül ki a Magyar Ásványolaj Szövetség szombaton közzétett adataiból. A benzinfogyasztás 5,7 százalékkal csökkent 2010-hez képest, míg gázolajból szinte ugyanannyit fogyasztottunk, mint egy évvel korábban.

A szakszövetség összesítése szerint tehát 2011-ben 2,88 milliárd liternyi üzemanyagot forgalmaztak, ami 2,7 százalékkal maradt el az előző évitől. Érdekesség, hogy a mostaninál kevesebb benzin és gázolaj legutóbb 2005-ben fogyott a magyar kutakon, akkor 2,845 milliárd litert tankoltak az autósok. A fenti számokból az is látszik, hogy a tavalyi visszaesés szinte kizárólag a benzinnek volt köszönhető.

A benzinforgalom nagy részét kitevő 95-ösből 2011-ben 1,261 milliárd liter fogyott, ami 5,4 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Ahhoz, hogy ennél rosszabb adatot találjunk, egészen 2001-ig kell visszamennünk. Ez persze összefügghet azzal is, hogy a járművek között egyre nagyobb a gázolajjal működők aránya, azonban a tavalyi 1,530 milliárd literes dízelforgalom szintén 2007 óta a legalacsonyabb volt.

A negyedik negyedévben már a gázolaj is jelentősen visszaesett

Csalóka lehet a tavalyi statisztika abból a szempontból, hogy látszólag stagnált a gázolaj iránti kereslet, alig néhány literrel csökkent csak az értékesített mennyiség 2010-hez képest éves szinten. Ugyanakkor ha ehhez hozzátesszük, hogy az első három negyedévben még majdnem egy százalékos forgalomemelkedést regisztráltak a kutak ebben a szegmensben, akkor már látszik, hogy a negyedik negyedév a gázolaj szempontjából is kifejezetten gyengére sikerült.

Az év utolsó három hónapjában tapasztalt 397,2 millió literes forgalom gázolajból 8,5 százalékkal volt alacsonyabb, mint július és szeptember között, és 3,1 százalékkal maradt el a 2010 negyedik negyedévében tapasztalttól. Ebben komoly szerepe lehetett a november elején megemelt jövedéki adónak, hiszen a kormány döntése értelmében 13 forinttal nőtt a gázolaj adója literenként, ami sok autóst visszatarthatott a tankolástól.

A negyedik negyedéves közel 400 millió liternél kevesebbet egyébként legutóbb az első negyedévben fogyasztottak az autósok, azonban az év eleje ebből a szempontból hagyományosan gyengébb. Ha a negyedik negyedéves részadatokat vizsgáljuk, akkor a 2011-et megelőző három évben egyszer sem volt példa 400 millió liter alatti fogyasztásra a gázolaj esetében.

Ha a negyedik negyedéves fogyasztási adatokat időarányosan nézzük, akkor nagyjából havonta 130 millió liter gázolaj fogyhatott, vagyis két hónap alatt 3,4 milliárd forintot hozhatott a kormánynak a 13 forinttal megemelt jövedéki adó. Éves szinten a benzin esetében az 1,293 milliárd literes fogyasztás 155,16 milliárd forintos jövedéki adó bevételt jelenthetett az államnak, míg a gázolaj esetében is hasonló összeg folyhatott be. Vagyis összesen bő 300 milliárd forint vándorolhatott az autósok zsebéből az államkasszába.

Egy év alatt 20 százalékkal drágult a gázolaj

A fogyasztás további csökkenésében komoly szerepe lehet az árak emelkedésének, ráadásul az idei év elején a forint gyengülése és az áfa 25-ről 27 százalékra való emelése miatt tovább nőtt az üzemanyagok ára.

Ha a 2011-es adatokat vizsgáljuk, akkor a 95-ös benzin 11,5 százalékkal drágult egy év alatt, 356 forintról 397-re emelkedett a literenkénti ár. A gázolajért majdnem 20 százalékkal kellett többet fizetni 2011 végén, mint az év elején, 351-ről 420 forintra nőtt a literenkénti ár. Utóbbi üzemanyagtípus esetében azóta két hét alatt további 20 forinttal nőtt az ár, most több mint 440 forint az átlagár a kutakon.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!