2p

Tíz menedzserből négy nemhogy nem erősíti, de gyengíti a dolgozók munkakedvét - derül ki egy most készült brit felmérésből. Pedig világszerte általános vélekedés, hogy egy jó főnöknek az a dolga, hogy motiválja a dolgozókat, pozitív irányba mozdítsa a munkahelyi légkört.

A Hay tanácsadócég által készített felmérés szerint a brit menedzserek közel fele nem tudja motiválni a dolgozókat, sőt inkább elveszi a kedvüket a munkától. Azt is kiszámították, hogy mindez évente 8,5 milliárd font kiesést jelent a brit gazdaságnak a cégek profitjának csökkenésén keresztül.

A kutatásban több mint 2800 vezetőt kérdeztek meg összesen 12 brit cégnél különböző területeken. Elsősorban azt próbáltál elemezni, milyen az ideális munkahelyi környezet az emberek számára, illetve mekkora különbség van a tényleges és az ideális környezet között.

A legfontosabb megállapítás az volt, hogy a vállalatok egyharmadának teljesítménye nagyban függ a munkahelyi környezettől. A vezetőknek kevesebb mint a negyede képes arra, hogy tökéletes munkahelyi környezetet teremtsen, további ötödük képes arra, hogy erőt adjon a dolgozóknak.

Ezzel szemben tíz menedzserből majdnem hat képtelen arra, hogy pozitív környezetet teremtsen a dolgozók számára. Ezen belül tízből több mint négy főnök negatív hangulatot kelt, 16 százalék pedig semleges a dolgozók szemében.

A felmérés elemzői szerint a siralmas adatok legfőbb oka, hogy a menedzserek nehezen tudják elsajátítani azokat a képességeket, melyek a jó hangulat megteremtéséhez kellenek.

Azt is kimutatták, hogy a sikeres főnökök jóval gyakrabban építenek a csapatmunkára, jobban együttműködnek a munkatársakkal. Akik képtelenek megfelelő munkahelyi környezetet teremteni, azok között jóval több az egyénieskedő, pökhendi vezető.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!