
Tisztességes, a felajánlott 2,7 százalékos helyett legalább 5 százalékos béremelést, több szociális juttatást, munkaruhát és a késő esti hazautazás költségeinek megtérítését kéri az alkalmazottak nevében az áruházlánctól a KASZ. Az elvárásokról a jövő héten írásos dokumentumot juttatnak el a cégnek, ezt követően kezdődhetnek meg a tényleges megbeszélések.
"Mindenki meg akar állapodni, egy esetleges sztrájk az üzlethálózatnak nagy presztízsvesztesség lenne" - nyilatkozta Sáling József. Bár a francia vállalat kultúrájától nem idegen az időhúzás, remélik ez alkalommal célratörőek lesznek a tárgyalások, és hamarosan sikerül megegyezni, tette hozzá. A bérezés kérdése minden kereskedelmi cégnél kényes terület, ugyanis ebben a szektorban a költségek tetemes részét a munkabérek teszik ki.
Megkeresésünkre az Auchan vezetése lapunkkal azt közölte, hogy ameddig folynak a tárgyalások, nem kívánnak semmit hozzáfűzni a témához.
A Tescóval és a Matchal sikerül megegyezni
Kérdésünkre a KASZ elnöke elmondta, a Tescónál már sikeresen lezárták a bértárgyalásokat, a hazaszállítás kérdése szintén megoldódott, és a munkaruha ügyben is jóval előrébb állnak. Ennél a társaságnál a munkaidőbeosztással vannak még tisztázatlan kérdések.
A szakszervezetnek a Matchnál 5 százalékos béremelést sikerült kialkudnia. Az új szereplő, a Lidl esetében házon belül az érdekvédelem épp szervezés alatt áll, de cég a piacon viszonylag magas fizetést ad dolgozóinak. A Sparnál létezik kollektív szerződés, "normális beszélőviszonyban" állunk - mondta Sáling József. Az Auchannal a haladást eddig hátráltatta, hogy a cég nem volt nyitott a konzultálásra.
A hazai kereskedelmi vállalatoknál általános probléma azonban a kollektív szerződések hiánya vagy hiányosságai. A Tescónál állítólag egy hónapon belül ez a kérdés megoldódik. Egy nagy kereskedelmi cég nem tud elbújni sem a munkaügyi ellenőrzés, sem a szakszervezet elől, mindkét félnek jó, ha írásban le van szögezve a vállalat mit ad a foglalkoztatottaknak. Ez egyben biztosíték arra, hogy ne lehessen visszaélni a próbaidővel, ne lehessen kijátszani a dolgozókat, mutatott rá Sáling.
Magyarországon egyébként jelentősebb sztrájkot nem tart számon a kereskedelem területén. Legutóbb a Julius-Meinl került forró helyzetbe, mivel a cég nem akart érdemben tárgyalni a dolgozói kérésekről a bérezéssel és a munkakörülményekkel kapcsolatban.
Nagy Vajda Zsuzsa
Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
Romániában is terjeszkedik az Auchan
Sztrájkot fontolgatnak az Auchan dolgozói
A Lidl hajtotta a tavalyi diszkontboomot