3p

A kormány közszolgálati életpálya-modellek keretében képzeli el a kereseti viszonyok rendezését. Több életpálya-modell már elindult, és a kabinet újabbak bevezetését tervezi további ágazatokban és jogviszonyoknál; a kormány erről az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) e heti ülésén tájékoztatta a tárgyaló feleket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az NGM a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) közleményére reagált, amelyben az OKÉT-ülés után azt írta a szakszervezet, hogy a kormány nemet mondott a közszolgálati keresetek jövő évi emelésére, a munkavállalói oldalt alkotó szakszervezetek ezért felálltak a tárgyalóasztaltól.

A minisztérium MTI-hez eljutatott válaszában kifejti: a fizetések a tartósan alacsony inflációnak köszönhetően megőrzik az értéküket és egyre több ágazatban lehet béremelési programot végrehajtani. A kormányváltás óta elindult a rendszerváltástól számított eddigi legnagyobb pedagógus-béremelési program, és már negyedik éve, több lépcsőben zajlik az egészségügyi dolgozók bérrendezése. Ennek egyaránt részesei az ápolók, az orvosok, a szakorvosok, a háziorvosok, a védőnők, a fogorvosok, és a rezidensek.

A kormány jövőre a háziorvosi rendszer fejlesztését tekinti kiemelt célnak, ezért 10 milliárd forinttal többet biztosít a háziorvosi rendszer fejlesztésére. További, közel 7 milliárd forint többletforrás jut a gyógyító-megelőző ellátás keretében a mentés helyzetének javítására, új ellátási kapacitások befogadására, az ellátás minőségének fejlesztésére.

A kabinet "tehát bebizonyította, hogy Magyarország gazdasági erejéből, külső hitelek felvétele nélkül képes előteremteni a gazdasági és pénzügyi feltételeit a béremeléseknek. Így ahogy az ország ereje engedi, a béremelési programok ezt követően is folytatódnak" - emelik ki.

Elkezdődik az államreform: az Államreform II. nevű program nem csak az állam működését teszi hatékonyabbá, életpálya-modellt is nyújt a közszolgálatban dolgozók számára. 2015-ben elindul a fegyveres és rendvédelmi életpálya-modell, amelynek keretében már július 1-jétől meglesz első jelentős béremelés; ebben a honvédség, a rendőrség és a NAV vám- és pénzügyőr részlege érintett. Ezt már az idei költségvetés is tartalmazza.     2016. július 1-jével pedig megindul a közszolgálati életpálya-modell, ami a közalkalmazottakon túl a köztisztviselőkre és kormánytisztviselőkre egyaránt vonatkozik - olvasható a minisztérium válaszában.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!