2p

A Nokia volt vezérigazgatója, Jorma Ollila elismerte, hogy többször is hibázott a cég vezetőjeként. Ollila alatt a finn cég vált a világ egyik legnagyobb mobiltelefon gyártójává, de a volt vezérigazgató szerint nem látták előre hogyan fognak megváltozni a fogyasztók igényei, és lemaradtak a szoftverek fejlesztésében.

Jorma Ollilának csütörtökön jelent meg az "Egy lehetetlen siker" című regénye, amiben a Nokia történetéről ír. Ollila szerint 2001 után a Nokia nem tudta megtartani vezető innovációs szerepét a mobiltelefonok piacán az okostelefonok gyártói felől érkező kihívások, illetve az olcsóbb ázsiai gyártók miatt.

A Nokiának több terméke is megbukott, és nem éreztek rá a fogyasztók elvárásaira, mint például az összecsukható telefonok vagy később az érintőképernyő elterjedésére. Jorma Ollila szerint különösen fájó volt rádöbbeni, mennyire le voltak maradva az amerikai szoftverek, és különösen az iPhone okostelefonhoz képest.

A volt vezérigazgató az amerikai hálózati szolgáltatókat is megvádolta, hogy keresztbe tettek a Nokiának, mert túl nagynak tartották a finnek 20 százalékos piaci részesedését. Olilla szerint nekik azt mondták, hogy nincs kereslet 300 dollárnál drágább okostelefonokra, pedig közben az Apple egy 600 dolláros telefon fejlesztésén dolgozott. Azt viszont elismerte, hogy az Apple valami teljesen újat hozott létre, tökéletes felhasználói élményt nyújtott, és az iPhone központi eleme volt a köré épülő szolgáltatásoknak.

Ollila 1985-ben csatlakozott a Nokiához, majd később 14 évig volt a vezérigazgatója. 2006-ban, amikor a Nokia piaci részesedése 41 százalék volt, fáradtságra hivatkozva lemondott vezérigazgatói címéről, de tagja maradt az igazgatói tanácsnak.

A Nokia sikeressége azóta folyamatosan csökkent, 2011-ben társulási megállapodást kötött a Microsofttal, és az amerikai cég szoftvereit kezdték futtatni a cég telefonjain. A közös termékek azonban nem teljesítettek jól, és szeptemberben bejelentették, hogy a Microsoft 7,4 milliárd dollárért felvásárolja a Nokia okostelefon üzletágát. Ollila szerint az igazgatósági tanács részéről az eladás terve "drámai és bátor" lépés, de egyben szomorú is, hogy több mint 40 évnyi finn mérnöki teljesítmény egy régi riválishoz, ráadásul külföldi kézbe kerül.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!