2p

A magyar befektetők könnyen nyithatnak a kínai piac felé, ebben nagy segítségükre lehet egy Sanghaj közelében már működő és épülő gazdasági és fejlesztési zóna, a Jiangsu Yixing ipari park - mondta Ignácz Kristóf, az ipari park magyarországi képviselője a tartomány befektetési lehetőségeit bemutató konferencián csütörtökön, Budapesten.

Az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelmi Kht. és a Joint Venture Szövetség által szervezett konferencián Ignácz Kristóf kifejtette: a Jiangsu Yixing Gazdasági Fejlesztési Zónát 2006-ban hagyta jóvá Jiangsu Tartomány Közigazgatási Kormánya. A közel 100 négyzetkilométer területű parkban elsősorban környezetvédelemmel, megújuló energiával, foto-elektronikával és precíziós gépészettel foglalkozó cégek működnek, kiemelt ágazat a napelemgyártás - közölte Ignácz Kristóf.

Az ipari park kihasználtsága jelenleg 30 százalékos, az infrastruktúra kiépítettsége teljes. A park 70-235 kilométeres körzetében négy nemzetközi, két belföldi repülőtér, három kikötő és egy vasútvonal található. A bérleti díj átszámítva 100-300 ezer forint között mozog négyzetméterenként - mondta Ignácz Kristóf.

Rámutatott: Kína egyre több pénzt áldoz kutatás-fejlesztésre, és mindent olcsóbban, jobb minőségben tud majd előállítani. Megjegyezte: aki nem nyit időben az ázsiai piac felé, hamarosan nem tud lépést tartani a kínai termékekkel.

Zhu Xufeng, Yixing terület delegációjának vezetője a konferencián szólt arról, hogy a köztudattal ellentétben Kínában a cégek 90 százaléka magántulajdonban van, a privatizációs folyamat befejeződött. Céget lehet egyénileg, vagy kínai társaságokkal közösen alapítani - mondta, hozzátéve, hogy a kevésbé tőkeerős, ám kiterjedt piaccal rendelkező kínai cégeket gyakran vásárolják meg fizetőképes európai vállalatok.

Ismertetése szerint az adózási rendszer kettős, az államnak fizetendő adók mellett helyi adók terhelik a vállalatokat, utóbbi fizetése alól azonban egyéni elbírálás alapján mentesülhetnek a cégek. Az államnak az adóköteles jövedelem 42 százalékát kell befizetni, amelyből 17 százalékot tesz ki az "áfa kínai megfelelője", 25 százalék pedig a vállalati nyereségadó - magyarázta Zhu Xufeng.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!