1p

A Fővárosi Ítélőtábla jóváhagyta az elsőfokú bíróság döntését, amely szerint le kell zárni a Révai Nyomda Kft. elleni csődeljárást, és fel kell számolni a céget - számol be a Világgazdaság.

Az újság szerdai cikke szerint a nyomda a 2014. június 18-i határidőre sem tudta rendezni azt a tartozását, amelynek hitelezője, a Norske Skog Bruck GmbH végül felszámolást kezdeményezett, miután csődmegállapodást sem sikerült vele kötni.

A nyomdatársaság több éve veszteséges, 2013-as mínusza már egymilliárd forintnál is nagyobb volt, saját tőkéje pedig negatív lett.

A Révai Nyomda elődjét, egy budapesti könyvkereskedést és egy kötészetet a Révai testvérek nyitották meg 1869-ben. A testvérek könyvkiadással is foglalkoztak, például megvették Jókai Mór műveinek kiadási jogát. Legismertebb kiadványuk a Révai Nagylexikon.

A Révai több tulajdonosváltást követően 2011. június 4. óta a GED-hez tartozó, romániai Infopress Group SA tulajdona. Eszközeire épp az Infopress tulajdonosként való bejegyzése után egy évvel szereztek 22-en zálogjogot, például a Deutsche Leasing Hungaria Zrt. és a Commerzbank Zrt. - írja az újság.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!