Hozzátette, hogy fontos feladatuknak tartják a másik tagállamban munkát vállalók jogai érvényesítését is. "A külföldön munkát vállalók érezhessék otthon magukat, ne legyenek kizsákmányolhatók, az ottani szakszervezetek fogadják be őket, álljanak ki érdekeikért" - fejtette ki John Monks.
A szakszervezeti vezető elismeréssel szólt Európa szociális jellegének erősítésében vállalt magyarországi szerepről. Ezt - mint mondta - kifejezi majd a Kiss Péterrel tervezett találkozón is. Kiss Péter egyike volt annak a kilenc európai uniós szakminiszternek, akik a napokban aláírtak ennek érdekében egy nyilatkozatot.
Gyakorlati hiányosságok
Ugyanakkor a találkozón arra is kéri a magyar szaktárca vezetőjét, hogy az európai szociális joganyag átvételén túl, annak gyakorlati érvényesülése is nagyobb figyelmet kapjon Magyarországon.
Arra a kérdésre, hogy milyen átvett európai szociális jogok nem érvényesülnek a gyakorlatban Magyarországon, a főtitkár helyett Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke, az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának soros elnöke válaszolt.
Példaként elmondta, hogy a munkaügyi bíróságokon elhúzódó peres eljárások rendkívül kiszolgáltatottá teszik a jogtalanul elbocsátott munkavállalók helyzetét. Az Alkotmánybíróság is igen hosszú idő alatt foglal állást az egyes munkaügyi kérdésekben. Ahhoz például, hogy az egyik szakszervezeti konföderáció, a szabadságok kiadási gyakorlatának alkotmányellenességére vonatkozó panaszában állást foglaljon az Alkotmánybíróság, hét évre volt szükség - jegyezte meg Borsik János.