Iparvágány probléma után határforgalmi probléma
Áruszállítás: vevőkből vetélytársak
Ami az áruszállítási piacot illeti, az elmúlt negyedévben újabb két vállalat, a Mátrai Erőmű Zrt. és a Szentesi Vasútépítő Kft. szerzett működési engedélyt. A két társaság korábban a legnagyobb megrendelők közé tartozott, ám mivel nem kaptak megfelelő kiszolgálást, a jövőben maguk gondoskodnak a szállításról, tette hozzá az MVH elnöke. A már liberalizált áruszállítási piacon pillanatnyilag 10 szereplő van jelen, további 11 engedélyezési eljárás pedig már zajlik. Ebből kettő cég országos engedélyt kíván elnyerni, 5 esetben pedig térségi vasúti kérelemről van szó.
Piacfelügyeleti eljárás indulhat
Most viszont több jel utal arra, hogy az iparvágányokhoz hasonlóan szűk keresztmetszetet jelentő nemzetközi határforgalomban jelentkeznek hasonló zavarok: az új társaságoknak "fokozott terheket kell elviselniük". A tét itt már a tranzitforgalom, ami Románia és Bulgária uniós csatlakozásával tovább fog növekedni hazánkban. (Ennek jelei az elnök szerint már most is érzékelhetőek.)
Az MVH együttműködést kezdeményezett az ügyben két szomszédos ország hatóságával, s amennyiben nem szűnnek meg a visszásságok, piacfelügyeleti eljárást indít.
Wéber Balázs
Menedzsment Fórum