A drága krajcárok: egy húszast huszonkét krajcárért
A drága krajcárok
Az ezernyolcszázas évek elején szép kidolgozású és szinte verdefényes húszkrajcárosok kezdtek feltünedezni a felvidék néhány városának piacán. Az apró fizetőeszközökből néhány példány a Zemplén-megyei főispánhoz is elkerült, aki szenvedélyes gyűjtő lévén, örömmel katalogizálta be azokat régi és egzotikus érmeket egyaránt tartalmazó "pénztárába". Mivel az új szerzemények szépsége és alapos kidolgozása párját ritkította, méltán hihette, hogy a körmöczbányai verde olyan új gépet állított munkába, mely az eddiginél megbízhatóbban és lényegesen jobb minőségben képes a "húszasok" előállítására. Kíváncsi ember lévén hivatalos levelet menesztett az e területen illetékes kamarai tisztségviselőhöz, aki meglepő választ adott: e szerint sem a technika, sem a verőfej nem változott hónapok óta. A hivatalszolga ugyanakkor "kegyesen" érdeklődött a főispánnál, honnan és milyen körülmények között jutott a pénzekhez. Ugyanis - mint írta -, erős a gyanú, hogy e, több helyről is felbukkant veretek egy hamisító műhely termékei. E mellett felkérte, hogy lehetőségeihez mérten diszkréten nyomoztasson a feltételezhető forrás után.
A kamarai tisztségviselők végül hosszas utánajárások valamint a kiterjedt vizsgálódások nyomán megállapították, hogy a krajcárokat egy kassai szabó hamisítja. A szerencsétlen embert a bíróság a legsúlyosabb büntetésre, azaz nyilvános kivégzésre ítélte.
| A másik betyár |
| Zemlényi Gábor elődje, a korai magyar középkor hírhedt pecsétnyomó és okirat hamisítója a későbbi évszázadokban "átkos emlékezetűnek" mondott Liptai János diák volt. Ez, a véséshez és az íráshoz egyaránt művészien értő fiatalember az 1380-as években annyi és olyan első osztályú armálist, adomány- és privilégiumlevelet készített, hogy azokkal teljesen összezavarta Liptó és Túróc vármegye magán és egyházi birtokviszonyait. Hogy az eset valódi súlyát átérezzük, tudnunk kell, hogy a középkori jogszokások szerint az uralkodók, ha valami okból pecsétnyomóikat vagy címeres gyűrűiket elvesztették, nyomban újat készítettek, s a régebbi okleveleket az újabb bemutatásig, megerősítésig érvénytelenítették. Továbbá a fejedelmek vasba vagy bronzba metszett kézjegyeit, nehogy azokkal valami furfang, visszaélés történhessen, halálukat követően egy üllőn hivatalosan összezúzták, majd beolvasztották. Így válik érthetővé, hogy egy-egy adománylevélen annyi pecsét függ... János diák 1390 márciusában bukott le. Ládájában - mint a Liptó vármegye alispánja által lefolytatott vizsgálat megállapította - ott lapultak "IV. Béla királynak s más magyar királyoknak, számos konventnek s káptalannak garmadával hamisított pecsétei..." Liptai János diákot végül megvasalták, s Budára, a király ítélőszéke elé vitték. Az ítélet először fővesztésre szólt, ám a nagyobb elrettentés végett ezt máglyán történő elégetésre módosították. Az ügyes kezű embert, számos, a vizitáció során begyűjtött oklevele és pecsétje társaságában hamvasztották el... |
Emberünk az ítélethozatal után a siralomházba került, ahol az ilyenkor bevett szokás szerint felkereste őt a börtön plébánosa. A nyújtott lelki vigasz után a pap - mint utóbb világossá vált, óriási szerencséjére a vádlottnak - bent maradt egy kis beszélgetésre a cellában. Itt ugyanis kiderült, hogy
a maszek pénzgyártó egy húszast huszonkét krajcárért állított elő, azaz veszteségesen üzemeltette a boltot. A sajátos felfedezésről természetesen még az éjjel értesítették a két utcával arrébb lévő fogadóban megszállt királyi bírót, aki hatalmánál fogva elhalasztotta a nyakazást.
E korban az igazságszolgáltatás még másként működött, mint manapság: egy hét múlva új tárgyalást tűztek ki. Itt a meghívott pénzverdei szakértők eskü alatt igazolták, hogy vizsgálataik szerint a szabó által vert húszasok ezüsttartalma valamivel nagyobb, mint a hivatalosan előállítottaké. E mellett azt is elmondták, hogy a pénzveréshez használt gépek és bélyegek olyannyira jól sikerültek, hogy azokat maga a körmöczbányai üzem sem tudta volna kétszáz arany alatt megvásárolni. Így, mindent összevetve úgy vélték, a szabó gyakorlatilag akkor sem tudott volna gazdaságosan dolgozni, ha éjjel-nappal csak a hamisítással foglalkozik. Az így köznevetségbe fulladó per végül felmentéssel végződött. Emberünk utóéletéről a krónikák csak annyit mondanak, hogy ezt követően vagyonos ember lett. Úgy tűnik, már akkor is sikk volt népszerű és ismert mesterekkel dolgoztatni...
Lázin Miklós András
(Jövő héten folytatjuk a magyar vasút múltjának felelevenítését.)
Menedzsment Fórum
