Az uniós csatlakozás után az eddigiekhez képest jóval szigorúbban lehet majd fellépni az utánzás, hamisítás, védjegybitorlás ellen - vélik a szakemberek. A magyar piacon fellelhető hamis áruk 30 százalékát Magyarországon gyártják, míg 70 százalékát importálják. Egyre jellemzőbb, hogy a hamisítványok jobb minőségűek, s áruk olykor meg is haladja az eredetiét.
Magyarország európai uniós csatlakozását követően az utánzás, hamisítás, védjegybitorlás ellen szigorúbban lehet majd fellépni, és gyorsul az eljárási rend - vélekedett Gláser Tamás, a Magyar Védjegy Egyesület főtitkára az egyesület által Budapesten rendezett szakmai konferencián. Az MTI beszámolója szerint elmondta: mindezt segíti, hogy január 1-jén életbe lépett az új védjegytörvény, és további jogszabályok kidolgozása van folyamatban.
Tass Balázs, a Márkavédők Egyesülete elnöke rámutatott, hogy az utóbbi időben már nemcsak a piacokon, vásárokon találhatók hamis márkajelzésű áruk, hanem nagyobb áruházakban is, emellett a Márkavédők Egyesülete elnökének tapasztalatai szerint a hamisított termékek köre egyre bővül. Tass Balázs elmondta, régebben könnyebb volt megállapítani egy termékről, hogy hamis-e vagy eredeti, az utóbbi időben azonban a hamisítványok jó minősége ezt nehezíti. Mostanában szakértő bevonására is szükség van ahhoz, hogy a hamis vagy eredeti áru kérdését eldöntsék.
Kapcsolódó anyag
Minden tizedik termék hamis
Hamis termékek az áruházakban is
Az uniós csatlakozás után az eddigiekhez képest jóval szigorúbban fel lehet majd lépni az utánzás, hamisítás, védjegybitorlás ellen - vélik a szakemberek.