2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A jövőben a munkaerőpiac egyenlőtlenségeinek kiküszöbölésére szolgáló felnőttképzés egyre népszerűbbé válik. Pályázati forrásokból idén összesen 300 milliárd forintot fordítanak erre a képzési formára.

Hétfőn került megrendezésre az IPOSZ Országos Szakképzési Konferencia, ahol Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter is felszólalt. A miniszter elmondta, hogy ma Magyarországot alacsony foglalkoztatási szint és ugyancsak alacsony munkanélküliségi arány - 6,9 százalék - jellemzi, ugyanakkor még mindig nagyon magas az inaktívak száma. Az említett csoport jelentős része még tanul, nyugdíjas, esetleg gyesen vagy gyeden van, 20 százalékuk pedig semmilyen ellátásában nem részesül, tehát eltartott, illetve "feketemunkás".

Hazánkban az 50 év feletti férfiak foglalkoztatási szintje a legalacsonyabb az Európai Unió átlagához képest, ami sok esetben a középfokú végzettség, vagy a szakképesítés hiányával magyarázható. Ugyancsak gyakran kiszorulnak a munkaerőpiacról a pályakezdők, a gyesről, gyedről visszatérők, a megváltozott munkaképességűek, valamint a hátrányos helyzetű régiókból származók is.

A felnőttképzés az olyan egyenlőtlenségek kiküszöbölésére szolgál, mint a diplomás túl- és szakmunkás alulképzés, vagy a pályakezdő fiatal és az idősebb korosztály bekerülése a munkaerőpiacra. Az emberek nehezen váltanak szakmát, és igen alulreprezentáltak a nem tipikus - távmunkás, részmunkaidős - foglalkoztatási formák is.

Súlyos gond, hogy Magyarországon az összes foglalkoztatott közül mintegy 12 százalék képzi tovább magát valamilyen formában az Európai Unió több mint 40 százalékos arányával szemben. A miniszter elmondta, jelenleg 800 ezren vesznek részt az iskolarendszeren kívüli oktatási programokban, de még mindig csekély a megfelelő képzettséggel nem rendelkezők száma, pedig a felnőttképzés leginkább nekik szól. Csizmár Gábor hangsúlyozta, hogy a kormány célja a programmal az esélyteremtés a munkaerőpiacról kiszorulóknak, ezért idén a pályázati forrásokkal és a hárommilliárd forintos normatív támogatással együtt összesen 300 milliárdot fordítanak a felnőttképzésre.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!