2p

Összevonásokkal kívánja életképessé tenni a kormány a liberalizálódó piacon a Volán-társaságokat, ám privatizációjuk ügyében egyelőre a kabineten belül sincs egységes álláspont. Saslics Elemér Volán-vezér szerint a csoport képes átvenni az utasokat a megszűnő vasútvonalakról, amelyeknek száma a jövőben tovább emelkedhet. A szakszervezetek attól tartanak, hogy a változásokból a munkavállalók kerülnek majd ki vesztesen. Az mfor.hu a keddi Volán-konferencián járt.

Saslics: túlreprezentált a vasút. Diagram az utasforgalom megoszlásáról!

Saslics nagyrészt egyetértett a közszolgáltatási reformcsomag, illetve az "Új Magyarország-program" rájuk vonatkozó részeivel, például az egységes személyszállítási szabályok, az egységes tarifa- és kedvezményrendszer és az összehangolt menetrendek bevezetésével is.

Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: a MÁV és a Volán közötti menetrend-egyeztetésre eddig is volt példa, bár csupán önkéntes alapon. Iskolabuszok indítása szerinte akkor elképzelhető, ha az kiegészítő jelleggel történik és így nem rontja a menetrend szerinti forgalom rentabilitását.

Saslics: túlreprezentált a vasút

A vezérigazgató hangsúlyozta: míg a Volán társaságok utas által fizetett viteldíjbevétele 2005-ben 48,291 milliárd forint volt (ez a teljes menetrend szerinti díjbevétel 53 százaléka), addig ugyanez a MÁV-nál mindössze 16-17 százalékot tett ki.

Ráadásul míg Magyarországon a menetrend szerinti helyközi utasforgalomnak több mint egyötöde (22 százalék) bonyolódik vasúton, addig Európában ez az arány lényegesen alacsonyabb. "Jelenleg a vasút túlreprezentált Magyarországon" - összegezte véleményét Saslics Elemér.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!