2p

Egyre többen kapcsolódnak rá a világhálóra, de a föld teljes népességéhez viszonyítva még így is elképesztően kicsi a netezők aránya.

2015-ben várhatóan több mint 3 milliárd ember kapcsolódik rá a világhálóra, mely a föld teljes népességének 42,4 százalékát teszi ki. Ez egyébként az ideihez képest 6,2 százalékos növekedés – írja az eMarketer.

Az internethasználók száma, aránya és a növekedés üteme a Földön
(Forrás: eMarketer)

A hosszabb távú prognózis lassuló növekedési ütemet vetít előre, még 2018-ban sem éri el az 50 százalékot az internet-penetráció. Ez 3,6 milliárd olyan embert jelent, akik legalább havi rendszerességgel interneteznek, tehát még nem az aktív felhasználókra vonatkozik.

A növekedés katalizátora egyébként nagy részben az olcsó mobiltelefonok és a mobilinternet terjedése lesz, ugyanis sok fogyasztót egyszerűen nem ér el a vezetéses infrastruktúra – véli az eMarketer elemzője.  Nem árulnak el nagy titkot azzal sem, hogy a fejlett piacokon már nem nagyon van hova nőni, ami az internet elterjedését illeti, de olyan országokban, mint India vagy Indonézia még bőven van potenciál.

Ahogy arról korábban az internetadó kapcsán is írtunk, a hazai háztartások 71 százalékában van szélessávú internet, a maradék 29-ben pedig vélhetően olyan okok miatt nem érhető el, mint a mélyszegénység, vagy a digitális tudatlanság, amelynek leküzdése nem egyszerűen pénzkérdés - A netadót talán megúsztuk, de a digitális szakadék velünk marad.

A legtöbb internetező már most is Kínában van, amelyet az Egyesült Államok követ. Az USA ugyanakkor már nem sokáig élvezheti második helyét, ugyanis 2016-ban India már letaszítja onnan. Japánt pedig, ahol minimális növekedés várható a következő években, az idén Brazília, 2017-ben pedig Indonézia is megelőzi, persze nem a netezők arányát, hanem számát tekintve. Nem csoda, ha a nagy technológiai cégek egyre inkább a fejlődő piacok felé fordulnak és keresik például a helyi mobilszolgáltatók kegyeit.

Az internethasználók száma egyes országokban
(Forrás: eMarketer)

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!