2p

A több-biztosítós rendszer nem jelenti az egységes nemzeti kockázatközösség megszüntetését - jelentette ki Kóka János pénteken Egerben.

"Az SZDSZ által kidolgozott modell szerint (...) minden egyes járulékfizető egy egységes nemzeti kockázatközösség-alapba fizeti be a járulékát, és ebből (...) az alapból kapnak majd a biztosítók fejkvóta-rendszerben pénzt. Annak, hogy egy-egy biztosított után mennyi pénzt kapnak, semmi összefüggése nincs azzal, hogy mennyi járulékot (...) fizettetnek be" - magyarázta a párt elképzelését sajtótájékoztatón az SZDSZ elnöke.

Ugyanakkor törvény tiltja majd, hogy a biztosítók válogassanak a betegek között. Nem engedjük, hogy kialakuljon Magyarországon szegény és gazdag egészségügy - fűzte hozzá a politikus. Kóka János úgy vélekedett, hogy az államszocialista típusú biztosítási rendszer fenntarthatatlan. Ebben a helyzetben az SZDSZ által javasolt vegyes biztosítási rendszer egyaránt tartalmazza a verseny és a szolidalítás elvét, vagyis nemzeti kockázatközösségen és társadalmi szolidalításon alapul.

Mindenki a szükségletei és nem befizetésének nagyságrendje szerint kap szolgáltatásokat. Azt is lehetővé teszik majd, hogy aki nem akar magánbiztosítóba átlépni, az megmaradhat az OEP-nél - tette hozzá.

A politikus elmondta: bíznak abban, hogy a koalíciós partnerrel néhány héten belül meg fognak tudni egyezni a biztosítási modell részleteiről, és szeptemberre az Országgyűlés elé kerülhet a törvényjavaslat. Arról is szólt, hogy az ingatlanadó bevezetését csak az adóstruktúra rendszerszerű átalakítása mellett támogatja az SZDSZ. Példaként említette, hogy ma a lakás adásvételhez fűződő illeték gátolja a társadalmi mobilitást. Elképzelhetőnek tartja ezért az ingatlanadó bevezetésével egyidejűleg ennek a tehernek a csökkentését.

Szintén fontosnak tartja a pártelnök a kisvállalkozói adminisztrációs terhek csökkentését, mert ma Magyarországon - szavai szerint - egy kisvállalkozónak a hónap 31 napjából 24 napon kell valamilyen bevallást elkészítenie.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!