4p

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa engedélyezte, hogy a Hungarian Telephone and Cable Corporation (HTCC) irányítást szerezzen a Matel Holdings N. V. felett. Így a Pantel és a Hugarotel egyesülhet az utóbbihoz tartozó Invitel távközlési szolgáltatóval. A HTCC pénteken bejelentette: végrehajtotta a Matel részvényeinek felvásárlását, és ezáltal közvetett úton megszerezte az Invitelt.

Két távközlési cég fúzióját engedélyezte a GVH, a Teledenmark csoport és a Matel-csoport így egyesítheti magyar leánycégeit. Előbbi társaság érdekkörébe tartozik a Békéscsaba, Orosháza, Salgótarján, Pápa valamint Sárvár közelében hírközlési szolgáltatást nyújtó Hungarotel, a hazai piac egyik vezető távközlési szolgáltatójaként számon tartott Pantel, valamint a Mol olajtársaságnak szolgáltató Pantecom. A Matel-csoporthoz tartozik a Szeged, Szentes, Dunaújváros, Jászberény, Esztergom, Gödöllő, Vác, Szigetszentmiklós, és Veszprém környékén szolgáltató Invitel, Magyarország második legnagyobb távközlési szolgáltatója. Ugyancsak a csoport része az Euroweb Zrt., amely például a Sulinet közháló program kapcsán, az oktatási- és egyéb közintézmények részére biztosított Internet szolgáltatások révén ismert - áll a GVH sajtóközleményében.

Az eljárás során a GVH több piacon is vizsgálta a fúzió hatásait. Az elemzés megállapította, hogy az egyesülő vállalkozások tevékenysége nagy mértékben kiegészíti egymást, így az újonnan létrejövő társaság nagyobb ellensúlyt jelenthet a piac közel felét lefedő Magyar Telekom Nyrt. mellett. A lakossági és üzleti hangszolgáltatás, továbbá a lakossági internet-hozzáférés tekintetében a felek tevékenysége földrajzi értelemben alig fedi egymást, ezért a fúziónak nem lesz árnövelő hatása.

Az üzleti internet és adatkommunikáció piacán mindkét csoport komolyan jelen van, versenytársai voltak egymásnak. A GVH elemzése megállapította, hogy az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg egyedi erőfölényt, mivel a Magyar Telekom továbbra is kiemelkedő piaci részesedéssel bíró vállalkozás marad. Ezen felül a Teledenmark és a Magyar Telekom sem kerülhet közös erőfölénybe, mivel a két szolgáltató piaci ereje és stratégiája aszimmetrikus, így valószínűtlen, hogy a köztük lévő verseny a fogyasztók kárára csökkenne.

Az erőfölény lehetséges kialakulásának vizsgálatán túl a GVH részletesen elemezte a nagyobb fogyasztók által kiírt adatkommunikációs tenderek eredményeit is. Ennek során kiderült, hogy az egyéb piaci szereplőknek versenyserkentő szerepük van, a nagyobb szolgáltatókra komoly nyomást tudnak gyakorolni, ezért árnövekedésre valószínűleg nem lehet számítani.

Lezárta az Invitel felvásárlását a HTCC

A HTCC pénteken bejelentette: megvásárolta a Matel NV részvényeinek 100 százalékát, és ezáltal közvetett úton az Invitel részvényeinek 99,98 százalékát szerezte meg összesen 470 millió eurós, körülbelül 639 millió dolláros vételárért. Az ár tartalmazza a záráskori, 387 millió eurós, mintegy 526 millió dolláros értékű hitelállomány átvállalását is. A vételárból így fennmaradó összeg egy részét készpénzben fizeti meg a HTCC az Invitel tulajdonosainak, másik részének rendezésére pedig mintegy 962 ezer darab HTCC törzsrészvényt bocsát ki az Invitel egyes vezetőségi tagjainak részére a birtokukban levő Invitel-részvényekért cserébe.

A HTCC egyúttal bejelentette, hogy az Invitel-akvizícióval összefüggésben leányvállalata, a HTCC Holdco II B.V. sikeresen végrehajtotta 200 millió euró összegű, változó kamatú, 2013-ban lejáró előresorolt értékpapírjainak kibocsátását. A kötvények kibocsátásából befolyó összeget a HTCC részben az Invitel vételárának finanszírozására, részben pedig a HTCC leányvállalatai, a Hungarotel és a PanTel adósságállományának refinanszírozására fordította. A jegyzés közös vezetői és főszervezői a Merrill Lynch, a BNP Paribas valamint a Calyon.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!