A diákok mintegy egynegyede véli úgy, hogy egy-két éven belül biztosan sikerül a terveinek megfelelően elhelyezkednie, valamivel több mint fele pedig valószínűnek tartja ezt, tartalmazza az Országos
Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) honlapján közzétett felmérés.
'A hallgatók 15 százaléka nem tartja valószínűnek, hogy sikerülne elhelyezkednie a szakterületén megfelelő munkakörben.
Tehát nem jelentéktelen azoknak a száma sem, akik borúsan látják saját szakmai jövőjüket.' - olvasható a közel ötezer diák megkérdezésével készült felmérésben.
A diploma megszerzése után a hallgatók több mint kilencven
százaléka a jelenlegi szakterületén, vagy azzal rokon területen kíván elhelyezkedni.
A diákoknak öt százalék ezzel szemben még nem tudja, mit fog csinálni a diploma megszerzése után.
A felmérés szerint a bölcsészek között vannak a legkevesebben (62 százalék), akik nem a konkrét szakterületükön képzelik el a jövőjüket.
Ezzel szemben az orvostanhallgatók azok, akik a legnagyobb arányban (87 százalék) akarnak szakterületükön elhelyezkedni.
A fiatalok közel egynegyede tervezi, hogy a közalkalmazotti szférában keres majd munkahelyet. Elsősorban a természettudományi és jogtudományi karok hallgatói tervezik a közszférába való beépülést.
A nagyvállalatok és a multinacionális cégek is vonzóak a fiatalok körében, ez elsősorban a műszaki tanulmányokat folytatókra jellemző. A saját cég alapításának ötlete sem idegen a diákoktól. Az állatorvosnak készülők 47 százaléka tervezi saját cég alapítását, míg az agrárkarra járók 25-30 százaléka nyilatkozott így.
Kevésbé tűnnek kedveltnek a kis magáncégek, a nonprofit szféra pedig a diákoknak mindössze 4,5 százalékát vonzza.
12,4 százalék azoknak az aránya, akik nem tudtak erre a kérdésre válaszolni, azaz nincs konkrét elképzelésük a diplomaszerzés utáni időszakra vonatkozóan.
Közalkalmazott lenne a diákok negyede
A diákok mintegy egynegyede véli úgy, hogy egy-két éven belül biztosan sikerül a terveinek megfelelően elhelyezkednie, valamivel több mint fele pedig valószínűnek tartja ezt, tartalmazza az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) honlapján közzétett felmérés.