2p

Az amerikai General Motors (GM) autógyártó megkezdte fehérgalléros munkaerejének csökkentését. A cég ez év végéig 7 százalékkal csökkentené dolgozói számát, aminek érdekében több száz alkalmazott leépítésébe kezdett.

A leépítések mintegy 30 helyszínt és több részleget érintenek USA-szerte. Egy illetékes elmondása szerint a kirúgott alkalmazottak minden ledolgozott évért egy hónapnyi fizetést, de maximum 15 hónapnyi bérnek megfelelő összeget kapnak kompenzációként - közli a CNN.

Idén januárban a GM már megvált 500 szerződéses foglalkoztatottjától. A 36 ezres amerikai munkaerő 7 százalékának idei leépítését még tavaly novemberben fogalmazta meg célként a vállalat. Mindez a társaság nagyszabású költségcsökkentő programjának része, melynek keretében számos érdekeltségén túlad, és számos dolgozót leépít.

Korábbi kísérletek

Ahogy a Menedzsment Fórum már korábban megírta, a cég egy csapásra megoldhatja leépítési terveit, ha sikerül keresztülvinni azt a tervét, amely szerint a dolgozók jelentős részét korkedvezményes nyugdíjba küldené. Nem minden részlegnél gondolnak azonban a leépítésre, a vállalat dél-koreai szárnyánál, a Daewoo-nál például visszaveszik az 1700 öt éve elbocsátott alkalmazottat. A költségcsökkentési program keretében leépített munkatársak közül 1081 már meg is kezdte a munkát, a többiek pedig májusban csatlakoznak hozzájuk.

Korábban olyan híresztelések is napvilágot láttak, melyek szerint az autógyártó eladná pénzügyi szárnyát, a GMAC-t. A cég által nem kommentált értesülések szerint a GM 12,5 milliárd dolláros ajánlatot kapott a Kohlberg Kravis Roberts befektetőcégtől, később azonban kiderült, hogy a rengeteg kockázati tényező miatt nem biztos, hogy lehetséges a részleg értékesítése. A japán Suzukiban lévő 20 százalékos részesedésének egy részén viszont sikeresen túladott a GM.

Ahogy az mfor.hu megírta, a General Motors és a Ford is bejelentette, hogy a második negyedévben visszafogja termelését, ami csökkenő eladásaikat és zsugorodó amerikai piaci részesedésüket tükrözi. A távol-keleti gyártókkal éles kontrasztban a GM eladásai 2,6, a Fordé pedig 4,1 százalékkal csökkentek.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!