A Hegyeshalom-Rajka vonalon a vasárnap hatályba lépő menetrendben csökkentett darabszámban, napi négy járatpárban közlekednek majd a vonatok a reggeli és késő délutáni csúcsidőben.
Ezzel a tervezett 29,5 helyet 27,5 szakaszon szünetel majd a vasúti személyszállítás a 2010. évi vasúti menetrendben. A közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint az egyeztetések még az elmúlt napokban is folytatódtak a menetrendről. A Hegyeshalom-Rajka közötti villamosított vonalszakaszon a rendkívül alacsony belföldi utasforgalma ellenére a későbbiekben a nemzetközi vasúti közlekedésben lehet szerepe.
A Balatonfenyves és Somogyszentpál közötti vonal forgalmának autóbuszos pótlása csak nagy kerülővel, a vasútit jelentősen meghaladó menetidővel, vagy egy sorompóval lezárható magánúton lett volna megoldható.
A szaktárca tájékoztatása közleményében utal arra, hogy a helyközi közösségi közlekedésben 2009. december 13-án életbe lépő új menetrendekben az igényekhez jobban igazodó, színvonalasabb szolgáltatási kínálat állt össze. Az országos vonalakon kiszámíthatóbb ütemezésben, több férőhellyel közlekednek a vonatok. A regionális jelentőségű kapcsolatokat ellátó autóbuszok összehangoltabban működnek együtt a vasúttal.
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium határozottan cáfolta közleményében azokat az állításokat, amelyek szerint a szaktárca nem rendelte volna meg a személyszállítási közszolgáltatást az autóbuszos társaságoktól.
A minisztérium minden érintett vállalatnak megküldte az aláírt megrendeléseket. A buszos menetrendek véglegesítése egyes Volánok csekély együttműködési hajlandósága miatt húzódott el - közölte a KHEM.
A szaktárca menetrendi koncepciója szerint a megfelelő szolgáltatási színvonalat kínáló országos távolsági vasútvonalakkal párhuzamos buszjáratokra nem adnak megrendelést. Így nem közlekednének közvetlen autópályás gyorsjáratok például Budapest és Győr, Budapest és Miskolc vagy Budapest és Nyíregyháza között. Az érintett Volán-vállalatok azonban fenntartották igényüket ezekre a viszonylatokra is.
A megrendelést végül azzal a kompromisszummal adta le a tárca, hogy a menetrendváltással még nem szűnnek meg ezek a járatok, azonban fokozatos kivezetésükről már januárban egyeztetések kezdődnek.
A minisztérium nem tett le az indokolatlan párhuzamosságok megszüntetésének, az utasok vasútra terelésének szándékáról e viszonylatok esetében sem. A buszjáratok későbbi, több lépcsős leállításával az utasoknak lesz idejük megismerni az új, vonzóbb vasúti kínálatot - írja közleményében a szaktárca.
MTI/Menedzsment Fórum