5p

A ma kezdődő nyári játékok kapcsán természetesen mindenki drukkol a magyaroknak, sok tipp elhangzott már azzal kapcsolatban, mennyire lehetünk sikeresek. Az mfor.hu még az év elején készült totójában a hazai gazdasági elemzőket kérdezte arról, mit várnak a magyar csapattól. Vagyis az olimpia végére kiderül, hogy akik a részvényárfolyamokat és az inflációt több-kevesebb sikerrel megbecsülik, azok a sporthoz mennyire értenek. Mfor.hu-háttér.

Az év elején 13+1 kérdésből álló totót küldtünk el tíz hazai gazdasági elemzőnek, melyben elsősorban a 2012-es gazdasági várakozásaikra voltunk kíváncsiak. A tippeket most két okból érdemes elővenni: egyrészt a pluszkérdés a ma kezdődő londoni nyári olimpiával volt kapcsolatos, másrészt pedig bő fél év elteltével érdemes végigmenni a többi kérdésen és a válaszokon is, hogy azok közül mi jött be.

Nagy a szórás az optimisták és a pesszimisták között

Egyáltalán nem alakult ki konszenzus a hazai elemzők között azzal kapcsolatban, hány aranyérmet szerezhetnek sportolóink a londoni nyári olimpián. Nagyon nagy volt a szórás, a tíz megkérdezett elemzőből nyolcan válaszoltak a londoni olimpiai elsőségek számát firtató kérdésünkre. A legpesszimistább az volt, aki szerint be kell érnünk egyetlen aranyéremmel a pekingi három után, míg egy valaki szerint ugyanannyit szerzünk, mint négy éve.

Az elemzők többsége szerint kicsivel túl tudjuk majd szárnyalni a pekingi teljesítményt, négyen is arra voksoltak, hogy négyszer játsszák majd a magyar himnuszt Londonban. Az optimisták táborába tartozott két további szakember, akik öt, illetve hat aranyérmet várnak a magyar csapattól. A leginkább bizakodó szakember hat aranyérmet jósoló előrejelzése ugyan éppen a duplája, mint amennyit négy éve szereztünk, de még mindig elmarad a nyolc éve Athénben és tizenkét éve Sydneyben szerzett nyolc elsőségtől. Nem véletlen, hogy 2008-ban az olimpia után szinte mindenki a magyar sport mélypontjáról beszélt, hiszen utoljára 1924-ben Párizsból hoztunk haza az akkori háromnál kevesebb aranyérmet.

Ha most a legpesszimistább elemző jóslata valósul meg, akkor az 1900-as, szintén párizsi olimpia mélypontját sikerülhet elérni, hiszen akkor szereztünk utoljára egyetlen aranyat. Bő két héten belül megtudjuk, kinek volt igaza a szakértők közül.

Hogy áll a többi kérdés?

A másik ok, amiért most elővettük a januárban készült totót az az, hogy eltelt több mint a fele az évnek, és kíváncsiak voltunk, eddig hogy teljesítettek az elemzők a tippelésben. Természetesen vannak olyan kérdések, melyekre még nem is kaphattunk választ, az például majd csak novemberben derül ki, hogy Barack Obama marad-e az Egyesült Államok elnöke. Néhány kérdést azonban már kipipálhatunk.

Januárban azt kérdeztük többek között, hogy lesz-e rekord euró/forint árfolyam 2012-ban, nos erre néhány nappal a felmérés készítése után választ is kaptunk, amikor egészen 320 fölé ugrott az árfolyam. Ebben a kérdésben jól tippeltek az elemzők, hiszen a megkérdezettek mindegyike számított a forint további gyengülésére. Hasonló volt a helyzet azzal a kérdéssel, hogy a másik két nagy hitelminősítő után a Fitch is leminősíti-e Magyarországot. Alighogy beérkeztek a válaszok, meg is kaptuk a harmadik "bóvlit", amit egyöntetűen vártak az elemzők.

Eddig nem igazolódtak be a jóslatok abban, hogy csatlakozik hazánk az új európai paktumhoz, hiszen az első ellenkezés után tisztázódott, hogy az eurózónán kívüli tagállamoknak egyelőre nem is kell csatlakozniuk a szerződéshez. Szintén jól tippeltek az elemzők akkor, amikor azt kérdeztük tőlük, hogy szükség lesz-e további kiigazításokra a költségvetésben idén. A tíz igenre a kormány válasza a Széll Kálmán Terv 2.0 volt, vagyis ezt a kérdést is kipipálhatjuk.

Az eddigiek alapján tehát sikeresnek mondhatók a szakemberek év eleji tippjei, de van néhány kérdés függőben. Januárban például mindössze egy elemző gondolta, hogy még az év végén is Matolcsy György lesz a nemzetgazdasági miniszter, ehhez képest Orbán Viktor jobbkeze egyelőre stabilan áll a helyén a kritikák ellenére is. Egy másik személyi kérdés arra vonatkozott, hogy Hernádi Zsolt marad-e a Mol elnök-vezérigazgatója, erre hatan válaszoltak igennek. Egyelőre nekik van igazuk, hiszen lassan elülnek a horvátországi korrupciós botrányok az üzletemberrel kapcsolatban, így most jóval kisebb esély van a távozására, mint fél éve.

Az év elején nyolc elemző nyilatkozott úgy, hogy szerinte akár 1,20-ig is gyengülhet az euró a dollárral szemben. Az elmúlt napokban ugyan csak egy hajszál hiányzott ennek beteljesüléséhez, de ezt a kérdést még nem pipálhatjuk ki. Mint ahogy azt sem, hogy sikerül megállapodnia hazánknak az EU-val és az IMF-fel egy újabb hitelcsomagról, holott erre a megkérdezett tíz elemzőből kilenc számított az év elején.

Az továbbra sem látszik valószínűnek, hogy Magyarország csődbe menne, igaz erre mindössze egy elemző számított, illetve annak sem adnánk túl sok esélyt, hogy az év végéig hazánk kilép az Európai Unióból, hiszen ezt technikailag sem lehetne ilyen rövid idő alatt lebonyolítani. Az viszont továbbra is függőben van, hogy egyben marad-e az eurózóna, hiszen jelenleg is mindennapos téma Görögország esetleges kilépése, miközben a spanyolokkal és az olaszokkal kapcsolatban is időről időre fellángolnak a félelmek.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!