2p

Minden korábbinál nagyobb szabású létszámbővítést hajt végre az idén a BMW, a német autógyártó cég 8 ezer ember felvételét tervezi 2015-re.

Vasárnapi német lapjelentések szerint a társaság személyzeti vezetője, Milagros Caina-Andree elmondta, hogy a kereslet növekedése miatt a németországi gyárakban és a külföldi telephelyeken is bővítik a létszámot. Bő 5 ezer állást Németországban, 3 ezernél valamivel kevesebb munkahelyet pedig külföldön hoznak létre. Az állásokat határozatlan időre szóló szerződéssel kínálják, és főleg speciális szaktudással rendelkező munkavállalókat keresnek, köztük takarékos, vagy megújuló energiával működő motorok tervezésében járatos mérnököket és informatikusokat.

Milagros Caina-Andree kiemelte, hogy az informatika egyre fontosabb az autógyártó iparban, és a BMW arra törekszik, hogy saját fejlesztésű szoftvereket használjon. Az információs technológia területének erősítése mellett a nők arányának növelése is kiemelt cél a társaság személyzeti politikájában - tette hozzá.

A BMW évek óta folyamatosan növeli alkalmazottai számát. A cég tavaly 7 ezer dolgozót vett fel, jelenleg több mint 110 ezer embert foglalkoztat.

A bajor vállalat 2014-ben értékesítési csúcsot állított fel, az 1916 óta működő cég történetében először adott el 2 milliónál több járművet egy év alatt. A csoporthoz tartozó BMW-ből, Miniből, Rolls Royce-ból és a BMW motorkerékpárokból világszerte 2,1 millió kelt el, ami 7,9 százalékos növekedés 2013-hoz képest.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!