Múlt év elején a 15-24 év közötti fiatalok 18 százaléka nem rendelkezett rendszeres keresettel, a 24 év felettiek között viszont csupán 7,8 százalékról volt elmondható mindez, derül ki a Német Statisztikai Hivatal nemrég közzétett tanulmányából. A szerzők kereset nélkülinek tekintették azokat a személyeket, akiknek annak ellenére nem volt munkájuk, hogy aktívan keresték a lehetőségeket és alkalomadtán két héten belül munkába tudtak volna állni.
A legjobb helyzetben a közép- és nyugat-európai fiatalok találhatók: Ausztriában például csupán 6,1 százalék ez a mutató, de hasonlóan alacsony a ráta Hollandiában, Írországban, Cipruson és Dániában is.
Ezzel szemben kritikus mértékű a kereset nélküli fiatalok aránya egyes dél- és kelet-közép-európai államban: így Szlovákiában a fiataloknak csaknem harmada (32,9 százalék) keres hiába munkát, Lengyelországban pedig öt fiatalból kettő (41,4 százalék) él saját kereset nélkül.
Meglepetésre a lista második felében kapott helyet Finnország is, ahol 27,8 százalékos a fenti mutató, számol be az AP hírügynökség.
Magyarország a fentiekhez képest kedvező adatokkal rendelkezik ezen a területen: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 15-24 éves korosztályban a munkanélküliségi ráta 14,4 százalék volt 2004 második félévében, ami másfél százalékos emelkedést jelez 2003 azonos időszakához képest. A fiatalok aránya az összes munkanélkülin belül 21,1 százalékot tett ki.
(Menedzsment Fórum)
Minden ötödik fiatal kereset nélkül él az EU-ban
Az Európai Unióban a 15 és 24 év közötti fiatalokat jobban sújtja a munkanélküliség, mint a többi korosztályt, derül ki egy aktuális kimutatásból. A legjobb helyzetben az osztrák, a legrosszabban a lengyel fiatalok vannak, Magyarország valahol a középmezőnyben helyezkedik el.