A közraktározás a rendszerváltás után indult be Magyarországon, elsősorban a mezőgazdasági termelők használják. Fő előnye, hogy a közraktárba letett terményre hitel vehető fel, a tulajdonos pedig akkor adja el az árut, ha magasabb az ára, mint a betároláskor volt.
A közraktár elsősorban a saját raktárában - például gabonasilójában - őrzi a terményt, de van példa művi tárolásra is. Ez utóbbi esetében a termény vagy termék előállítójának a telephelyén marad az áru. Miután ebből adódtak már problémák, a módosítási tervezet határt szabna a művi tárolásnak. Az így tárolt árukra kiadott közraktárjegy értéke nem lehetne több, mint a közraktár előző évi mérlegében szereplő saját tőke ötvenszerese.
A másik új előírás az, hogy ha a művi tárolásnál a közraktárba letett árut nem lehet más árutól elkülöníteni, vagy a tárolás nem zárt helyen történik, akkor csak abban az esetben bocsátható ki közraktárjegy az árura, ha nem férhet hozzá illetéktelen személy. A módosítás bevezetné a közraktári biztosítékot. Ez csak a közraktár megszüntetésekor, illetve felszámolásakor lenne felhasználható.
Kiegészítésként kerülne be a törvénybe az az előírás, hogy ha az áru tulajdonosa kifizeti az áruja fedezetével felvett kölcsönt, akkor a hitelező köteles visszaadni a közraktárjegy mindkét szelvényét. Ez arra a gyakorlatra utal, hogy a magyar bankok nem elégszenek meg a hitelnyújtáshoz a közraktárjegy zálogszelvényével, hanem az áruszelvényt is elkérik. A zálogszelvény önmagában bizonyítja, hogy aki azt felmutatja, annak zálogjoga van a közraktárba letett árun. Az áruszelvény pedig a letétel tényét bizonyítja. A közraktár annak adja ki az árut, aki az áru- és a zálogszelvényt együtt mutatja be neki.
MTI
