2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Három külföldi olajtársaság, a szlovén Petrol, a magyar Mol és a horvát INA nyújtott be ajánlatot a Montenegro bonus nevű montenegrói állami olajvállalattal megalakítandó közös vállalatra azon hat cég közül, amely a május 21-i határidőig megvásárolta a pályázati csomagot - értesült a Vijesti című montenegrói lap.

Az újság szerint a szlovénok hat évre 154,5 millió eurós befektetést ajánlottak a tervek szerint kőolajszármazékok forgalmazásával és tárolásával, üzemanyagtöltő állomások, illetve gázvezeték építésével foglalkozó közös vállalat létrehozása érdekében. Az INA 130,5 millió eurót, a Mol pedig 105 millió ajánlott fel; ez utóbbi vállalat elképzelhetőnek tartja a befektetés növelését, de legfeljebb 139 millió euróig.

A Montenegro bonus iránt korábban szintén érdeklődő Hellenic Petroleum a végső ajánlattételi határidő lejárta előtt arról értesítette a Montenegro bonust, hogy eláll a pályázaton való további részvételtől. Branko Kascelan, a Montenegro bonus igazgatója közölte: nem tudja, mi a Lukoil szándéka, az orosz vállalat ugyanis szintén megvásárolta a pályázati dokumentumokat, ajánlatot azonban már nem nyújtott be.

A Montenegro bonus a közös vállalatba, amelyet 50-50 százalékos tulajdonnal hozna létre a kiválasztandó külföldi partnerrel, sem vagyoni elemeket, sem jogokat nem kíván bevinni, csupán a minimálisan előírt ötezer eurós alapítói betéttel venne részt a közös cégben. Kascelan ezt úgy kommentálta: ezúttal úgy ítélték meg, hogy az ilyen projektekbe Montenegrónak nem szükséges befektetnie, tegyék azt meg helyette a külföldi befektetők. A Montenegro bonus egy bizonyos türelmi időszakot követően törlesztené a befektetővel szembeni kötelezettségeit, erről később állapodnának meg - mondta Kascelan.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!