2p

A MÁV Zrt. személyszállítási üzletágának vagyonértékelésére kiírt közbeszerzési pályázatra négy ajánlat érkezett, és valamennyi pályázót felkérik ajánlattételre az eljárás második szakaszában - közölte a MÁV Zrt.

A MÁV tájékoztatása szerint ajánlatot nyújtott be az INTERAUDITOR Kft. által vezetett konzorcium, a K-E-S Audit Kft., a PricewaterhouseCoopers Tanácsadó Kft. és a REORG-AUDIT Kft. A második forduló eredményének kihirdetése március utolsó harmadában várható.

A MÁV Zrt. gyorsított meghívásos közbeszerzési tendert írt ki a személyszállítási üzletág értékbecslésre és az apportlista összeállítására február közepén. A nyertes pályázónak a MÁV személyszállítási üzletágának főkönyvében szereplő több mint háromezer személykocsi és motorvonat vagyonértékelését kell elkészítenie, emellett ki kell alakítania az újonnan szerveződő társaságba apportálandó vagyonelemek listáját.

A MÁV szerint a gyorsított eljárást az indokolja, hogy a tervek szerint a 2007. július elsején kezdi meg működését a személyszállítási üzletágból szerveződő új társaság MÁV Start Zrt. néven.

A nyertesnek a gördülő állomány értékelése mellett az egyéb vagyonelemeket is lajstromba kell majd vennie. Így az egyéb tárgyi eszközök, az immateriális javak, a befejezetlen beruházások és a beruházásra adott előlegek értékelésére is sor kerül.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!