Az erőforrás-kihelyezés, az úgynevezett outsourcing az idei év első negyedében az összes eset csupán a 2 és fél százalékánál okozta a munkahelyek elvesztését, állapította meg a felmérés. A mintegy 182 és félezer megszűnt amerikai státuszos állásból csupán 4600 került át külföldre. Ez utóbbiak kétharmadát az anyavállalat "tette át", nem pedig egy új vállalatot bíztak meg.
Maguk az amerikai munkaerőpiaci szakértők kételkednek azonban a washingtoni kormányszerv adataiban, megjegyezve, hogy annak felmérései általában az 50 főt vagy annál többet foglalkoztató gazdálkodókra terjed ki. Másrészt mélyen hallgat azokról a munkahelyteremtésekről, amelyet az amerikai vállalatok külföldre határoztak el, de emiatt nem jelentettek be elbocsátásokat az anyaországi vállalatnál.
A független elemzők egyetértenek abban, hogy az amerikai foglalkoztatást nem annyira a külföldi munkahelyek fenyegetik, amiként mostanában ez a közbeszédben szerepel. Elsősorban arról van szó, hogy a munkatermelékenység javítása érdekében a vállalatok azon igyekeznek, hogy adott feladatot kevesebb dolgozóval oldjanak meg. Ezt részben új technológiák alkalmazásával próbálják, ami sok állást számol fel, de sok új állást is teremthet. A piacot leginkább befolyásoló tényező azonban az, milyen keresletet teremt az amerikai gazdaság.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Nem érdekli a negatív visszhang a kiszervező cégeket
Több mint fél millió amerikai állás vándorolhat el az idén
Éles vita a munkahelyek kihelyezésének hatásairól
Nem a külföld veszi el a munkahelyeket
Nem jelentenek komoly veszélyt az amerikai munkahelyekre az olcsó bérű országok - állítja az amerikai munkaügyi minisztérium. Az amerikaiak állásait elsősorban más amerikaiak veszik el.