1p

Minderről a Corvinus Egyetemen beszéltek a párt vezetői.

Országos népszavazást kezdeményez a Momentum Mozgalom a CEU megmentéséért, mert nemzeti ügynek tartják a felsőoktatást, jelentették be a párt vezetői a Corvinus Egyetemen szerda este, írja a 444. A Momentum több kérdést is bead az ügyben, amivel szerintük meg lehet menteni az egyetemet.

A fiatal párt azért is népszavazást tervez kezdeményezni, hogy legfeljebb két cikluson keresztül lehessen betölteni a miniszterelnöki pozíciót. Ennek értelmében Orbán Viktor már nem indulhatna el 2018-ban.

„Ezt a politikai vezetést le kell váltani, nem szabad ezt a biológiára hagyni”.

- mondták.

A Momentum egyúttal azt is kihangsúlyozta, hogy bár a CEU-ügyben már a Demokratikus Koalíció vezetése is népszavazást kezdeményezett, de már az olimpiai népszavazásnál is látni lehetett, hogy azt „csak adatgyűjtésre használták volna”. A Momentum szerint „az elmúlt 27 év lejáratódott szereplői nem tudnak hitelesen az élére állni egy ilyen kezdeményezésnek – különösen, ha az egyik legelutasítottabb politikusról, Gyurcsány Ferencről van szó”.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!