A reklámadóval kapcsolatos vita hevében, amely az elmúlt hónapokban bontakozott ki Magyarországon, számos érv hangzott el pro és kontra, sokan azonban igyekeztek elfelejteni, hogy mi a reklám valódi célja. Vannak akik egyfajta merényletként értékelik az „arcunkba tolt” fogyasztásra ösztönző ajánlatokat, holott valamennyi tartalom – ez a cikk is – azért készülhetett el, mert vannak cégek, aki reklámoznak.
Ha a 2013-as digitális reklámbüdzsét elosztjuk az interneztetők számával, akkor hozzávetőlegesen megkapjuk, hogy mibe kerülne nekünk a bannerek és felugró ablakok nélküli netezés egy éven keresztül. A PwC Magyarország számításai szerint a piac mérete 2013-ban 41,17 milliárd forintot tett ki, mialatt az internetezők számát a Gemius 5 millióra becsülte. A két számot elosztva kijön, hogy 8 234 forintot bedobva finanszírozhattuk volna azokat a tartalomszolgáltatókat, amelyek online hirdetési bevételt realizáltak tavaly.
A teljes 2013-as reklámköltés egyébként tavaly elérte a 175 milliárd forintot, vagyis ha ezt a mintegy 8 millió nagykorú fogyasztó között elosztjuk, akkor közel 22 ezer forint jönne ki. A teljes torta egyébként 2012-höz képest minimális mértékben növekedett, amelynek inkább örülni kell, hiszen ez garantálja például a sajtó függetlenségét, vagy a televízió esetén új sorozatok, filmek gyártását vagy megvételét.
Hasonló számítást végzett egy angol videó-hirdetésekkel foglalkozó oldal, az Ebuzzing is. Ott a reklámpiac sokkal nagyobb volumenű, 6,4 milliárd font (2502 milliárd forint). Ez az összeg 45 millió ember között oszlott volna szét, vagyis fejenként 140 fontot (54 700 forint) kellett volna fizetniük. A cég megkérdezett 1400 embert, hogy kifizetnék-e ezt az összeget. Talán nem meglepő, hogy 98 százalékuk nemmel szavazott.
Szász Péter
mfor.hu
