2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Miniszterelnökség mintegy 18 milliárd forint értékben támogatja környezetbarát és energiahatékony kertészeti gépek beszerzését. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap pályázatán 1800 kérelmet támogatott a Miniszterelnökség, a nyertesek várhatóan már a héten értesítést kapnak - közölte a Miniszterelnökség.

Kis értékű kertészeti gépekre több mint 1700-an nyújtották be igényüket, nagy értékű gépekre pedig közel 300-an pályáztak. Kis értékű gépek esetében 35 millió, nagy értékű gépek beszerzésénél 140 millió forint volt a maximálisan elszámolható összeg. A kis értékű gépek beszerzésére most induló és korábban alakult vállalkozások is, míg nagy értékű gépekre csak működő vállalkozások pályázhattak.

A támogatás mértéke 35-45 százalék között változik. A beérkezett igény mind a kis értékű, mind pedig a nagy értékű gépek esetében közel 10-10 milliárd forint volt. A Miniszterelnökségen működő Irányító Hatóság több mint 1800 kérelmet támogat, melynek összértéke – a kiíráskor tervezett 10 milliárd forinttal szemben – meghaladja 18 milliárd forintot - olvasható a közleményben.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) hétfőn meg is kezdi a támogatási döntések postázását, ezzel is segítve a gazdálkodókat, hogy a fejlesztéseik befejezésére elegendő idő álljon rendelkezésükre. A Miniszterelnökség múlt heti rendeletmódosításának köszönhetően a megvalósítási határidő és a kifizetési kérelem benyújtási határideje is meghosszabbodott. Az időpontok egységesen 2015. október 15-re változtak.

A közlemény szerint a kormány nagy hangsúlyt fektet a vidékfejlesztés területén a kis- és közepes – főként családi – gazdaságok támogatására, hiszen ezek a vállalkozások jelentős munkahelyteremtő és munkahelymegtartó képességgel rendelkeznek.

Az idén lezáruló, 2007-2013-as európai uniós vidékfejlesztési ciklus kifizetéseinek már több mint 90 százaléka 2015. június 30-ig teljesült, a fennmaradó rész kifizetése pedig év végéig megtörténik. Többek között ezen célhoz járul hozzá a kertészeti gépek beszerzésére kiírt pályázat is - áll a közleményben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!