Piacorientáció, mi más? 2. rész

A piacgazdasági átalakulás folyamata Kelet-Közép-Európában

A volt szocialista országokban az 1989–1991-es időszakban lezajlott politikai rendszerváltás eufóriája már a múlté. A gazdasági rendszerváltás sokkszerű hatásait egyes országok gyorsabban, míg mások lassabban vagy egyáltalán nem heverték ki. Vita van a közgazdászok között azon a téren is, hogy az ún. transzformációs veszteségek mértékét, valamint időbeli alakulását hogyan becsülik, illetve miként prognosztizálják. Az EBRD (= European Bank of Reconstruction and Development) évente teszi közzé az átmenetről szóló jelentését. A Transition Report 2001 tanú-
sága szerint Magyarország vezeti a sort a gazdaság átfogó liberalizálása és az intézményi teljesítmény szintetikus mutatói alapján. A helyzetjelentés alapján az is egyértelmű, hogy a piaci intézményrendszer kiépítése teljes politikai és kormányzati szándék és erőfeszítés esetén is kb. 15 évet vesz igénybe. A magyar gazdaság 12 év után az 1-től 4-ig terjedő skálán a 3,6 értékkel Észtországot, Lengyelországot, Csehországot és Szlovéniát előzi meg. A rangsor sereghajtója Türkmenisztán, amely 1,0-ás értéke azt jelzi, hogy még 2000-ben hozzá sem fogtak a piaci intézményrendszer átalakításához.


Forrás: EBRD, Transition Report 2001, Economic transition in central and eastern Europe, the Baltic states and the CIS, 18. o.

Megjegyzés: A piacerősítő intézmények fejlettségét az átmenetindikátorok súlyozatlan átlaga adja, nevezetesen a nagyszabású privatizáció, a kormányzati és vállalati reformok, versenypolitika, infrastruktúra és pénzügyi intézményrendszer. Egy gazdaságról akkor mondjuk, hogy liberalizált, ha az árliberalizálás-skálán legalább 3-as, míg a kereskedelem- és a külföldi cserearány-liberalizálás mutatója legalább 4-es értéket vesz fel.
Természetesen vitatható az EBRD átmenetindikátorának tartalma, szubjektív értékelése, a súlyozás hiánya stb. Erre is vezethető
vissza, hogy különböző intézmények más megfontolások alapján képzett mutatószámai, rangsorai szintén nagy érdeklődést váltanak ki. A szintetikus indexek képzésének és széles körben való publikálásának az egyik magyarázata az, hogy egyre többen elégedetlenek a gazdasági fejlettségnek az 1 főre jutó GDP alapján történő mérésével. Igaz ez akkor is, ha a gyakorlatban már egyre inkább a vásárlóerő-paritáson mért nemzeti jövedelmeket hasonlítják össze, amelyek viszont még mindig óriási különbségeket mutatnak.
A GDP reálértéken számolva, ha az 1989-es esztendőt tekintjük bázisévnek, akkor 2000-ben Magyarországon még mindig csak 104 százalékon állt. Ennél magasabb értéket csak Szlovénia (114) és Lengyelország (127) produkált. A FÁK-országok együttesen 61 százalékot értek el. Ennek tükrében érthető, ha nem mindenki lelkes a piacgazdaság kiépítésének ebben a régióban követett technikái iránt. Különösen igaz ez akkor, ha meggondoljuk, hogy a szocialista Kína viszont töretlen fejlődést mutatott az elmúlt évtizedben a piaci reformok révén. Az Európai Unióhoz való csatlakozásban élenjáró országok számára egyre inkább nem az egymáshoz való hasonlítás, hanem a fejlett országoktól való lemaradás felszámolása kerül a fókuszba.

Berács József tanszékvezető egyetemi docens, Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Marketing Tanszék; a European Marketing Academy Végrehajtóbizottságának tagja, az MTA Marketing Bizottságának alelnöke.

A fenti cikk a Harvard Businessmanager 2002/4. számában jelent meg